Sajnálja, hogy a tizenéves történelemzseni tanítványa arrogáns volt az elnökkel.
Repülőgépeket, helikoptereket és légvédelmi fegyvereket adnak Lukasenkának.
Az ellenzéki aktivista szerint ismeretlen tábornokok helyett azokat az üzletembereket és politikusokat kellene szankcionálni, akiknek az érdekében cselekszenek.
Kira Jarmis ellen is az a vád, hogy a koronavírus miatti korlátozások megsértésével vett részt a Navalnij szabadon bocsátását követelő tüntetések szervezésében.
Éveken át raboskodott a Gulagon, és már 2001-ben figyelmeztetett a putyini rezsim veszélyeire. Kovaljov 91 évet élt.
Amikor részt vett a koncepciós perben elítélt bátyja szabadon bocsátásáért tartott tüntetések szervezésében.
Több szerkesztőség tagjait is „külföldi ügynöknek” bélyegeztek pár hónapja. Azóta hazajárnak hozzájuk a rendőrök.
Szeptemberben választások lesznek az országban, hétfőtől 49 honlap vált elérhetetlenné.
Mivel az oroszok még mindig nem teljesítették az Ukrajnával kapcsolatos minszki megállapodásokat.
Biden azt is közölte Putyinnal, akivel telefonon beszélt, hogy "minden szükséges lépést" megtesznek az ilyen támadások ellen.
Nehéz arányos választ adni erre a fenyegetésre, pláne úgy, hogy az ne provokáljon ki súlyosabb csapást. Hiszen még azt is nehéz bizonyítani, hogy ki volt az elkövető.
Putyin egy betelefonálós műsorban beszélt arról, hogy a Nyugat tudja, nem győzhetnek Oroszország ellen. Azt is mondta, hogy a múlt heti, fekete-tengeri incidenst egy amerikai kémrepülő is figyelte.
Az EU vezetőinek többsége viszont elutasította az EU és Oroszország közti csúcstalálkozót.
A Krím elfoglalása óta nem hívták EU-csúcsra az orosz elnököt.
A diplomáciai kapcsolatok újraélesztése volt a múlt heti, hirtelen véget ért Biden-Putyin csúcs egyetlen kézzelfogható eredménye.