Egyesek szerint Lukasenkónak szerepe lehet majd a háború utáni rendezésben.
Gengszterfilmbe illő leszámolás történhetett Oroszországban, amivel Putyin egyértelmű jelzést küldött az elégedetlenkedőknek. Az viszont számára is veszélyes lehet később, ha az orosz elit lojális alattvaló helyett túsznak érzi magát.
Mateusz Morawiecki szerint a Wagner-csoport szerdán közvetlenül Putyin gyámsága alá került.
A Wagner-csoport meg nem erősített információk szerint Moszkva felé tart.
Megemlékezett a Nagy Honvédő Háborúról.
A biztonságiak gyorsan levitték a pályáról.
Két orosz újságíró és egy aktivista esete is azt bizonyítja, hogy a Kreml ellenfelei még hazájukon kívül se érezhetik magukat biztonságban.
Sorra kapnak elnöki kegyelmet az elítéltek, ha inkább bevonulnak az állami hadseregbe.
A tábornok tudhatott Prigozsin tervéről, sorsa Putyin kezében lehet.
A világ stabilitása és biztonsága is téma volt.
Az orosz és az ukrán kiberbűnözés sokáig kéz a kézben fejlődött, de ma már egymás ellenében dolgoznak. Az orosz hackerek sokszor táncolnak úgy, ahogy az FSZB fütyül, de legalábbis igyekeznek betartani a „fent” lefektetett szabályokat.
Egy új törvénymódosítás miatt gyakorlatilag lehetetlen lesz anonim módon böngészni Oroszországban.
Az orosz üzletember 2014 óta Izraelben él, a háború kezdetekor kiszállt a cégből.
Amíg „a külföldi államok meg nem szüntetik az Oroszországi Föderáció jogos gazdasági és egyéb érdekeinek, állampolgárai és jogi személyei jogainak megsértését”.
Dmitrij Peszkov később pontosított azzal, hogy ez csak az ő személyes véleménye volt.