Az USA a tűzszünet felmondásával fenyeget.
Sztálin titkosszolgálatát hívták Állambiztonsági Minisztériumnak, és így hívnák az intézményt, amit Putyin tervez felállítani. Ez jelzi, hogy aggódik az elnökválasztás miatt, de az is lehet, hogy éppen ez a machináció sül el rosszul.
Jövőre választások jönnek Németországban, ebbe akarhatnak belefolyni orosz erők.
A maradék helyekre pedig nem túl ellenzéki ellenzékiek kerültek.
54,2%, 343 parlamenti hely.
Jön az Állambiztonsági Minisztérium. Putyin feléleszti a szervezetet, ahol pályafutását kezdte.
Az igazi ellenzék nem lépte át a küszöböt.
Kicsi a tétje a parlamenti választásnak, hiszen úgyis Putyinék nyernek. Az elnök tényleges ellenzékét eleve eltiltották a tömegeket elérő kampányolástól.
Ami Putyin szerint egyértelműen az amerikaiak hibája.
Alekszander Dugin, Putyin főideológusa nevezi nihilistáknak a nyugati liberálisokat. És most már Orbán Viktor is.
Bojko Boriszov kormánya billegő egyensúlyt épít Moszkva, Ankara, Brüsszel és Washington között. Ha bejön, hatalmasat nyernek, de ha nem, akkor a négy pólus bármelyike megnyomoríthatja Bulgáriát. A miniszterelnök ráadásul nem is ambícióból csinálja, hanem mert fél.
Szerinte az orosz elnök "sokkal inkább vezér volt, mint a mi elnökünk valaha". Hillary Clintonnak pedig megint nem sikerült nem hazudnia az emailbotrányról.
Aki hosszú elemzések elolvasása helyett jobban szeret spekulálni, nézze meg jól az első sort.
Itt a cáfolhatatlan bizonyíték!
Arkagyij Babcsenko két csecsen háborút is megjárt, de most inkább lelép Oroszországból, mert a tömeggyilkos Sztálin-rendszer rehabilitációja visszafordíthatatlan.