Ez már gyakorlatilag olyan, mintha Putyin elismerné a Donyecki és a Luhanszki népköztársaságok önállóságát.
Hiába drukkoltak neki, Donald Trump győzelme Moszkvát is meglepte. Putyinék mintha kezdenének belenyugodni, hogy ez az amerikai elnök sem lesz oroszbarát, és csak az a kérdés, hogy valójában mennyire zavarja ez őket.
Haha, gondolja Putyin ennek hallatán.
Ezzel egy, még 1987-ben aláírt nemzetközi szerződést is megszegnek. Putyin elkezdhette tesztelni Trumpot.
Húsz éven át semmi nem állhatott az oroszok és a fehéroroszok közé, de az ukrán háború mindent megváltoztatott. 2017 elejére teljesen elmérgesedett a viszony, a Fehér Házba beköltözött bolondság pedig mindenkit bizonytalansággal tölt el.
Mert nem akarják, hogy Moszkva is megkapja ezeket. Legalábbis ezt állítja John R. Schindler.
Meg arról, hogy az EU és az USA nem igazán érti, mi folyik Kelet-Ukrajnában, de reményei szerint miután megvitatják velük, lassacskán át fogják látni.
A megvert nők inkább szülnek fiúgyereket, állította az egyik orosz napilap tudomány(!)rovatában egy szerző.
Semmi komolyról, épp a nukleáris robbanótöltetek számának csökkentéséről szóló kölcsönös egyezményről volt szó.
Putyin fel is hívta Erdogant, hogy sajnálatát fejezze ki.
A költő a saját fingját veti össze az orosz földgázzal.
Alekszej Navalnij korábban sokat foglalkozott az orosz állami cégeknél zajló korrupcióval, most sikkasztással vádolták meg.
Vlagyimiri Kara-Murza tárta fel a 2014-es téli olimpia körüli korrupciót, és utcai demonstárciókat szervezett Vlagyimir Putyin ellen.
Így Oroszországban már csak szabálysértésnek számít, ha a bántalmazás nem okoz komoly testi sérülést.
Abban az interjúban, amiben Trump elmondta, hogy Amerikában is sok a gyilkos.