Milyen érzés kiesni a szinte korlátlan hatalomból? Vlagyiszláv Szurkov ezt egy irodalmi folyóiratban közölt költeményben mesélte el. De ki ő egyáltalán?
Putyin szóvivője szerint mivel még a mérgezés ténye sem biztos, addig minek nyomozni.
Azt állítják, hogy minden olyan vizsgálatot elvégeztek, mint a németek is, csak negatív eredménnyel.
Az orosz orvosok mérget sem találtak az ellenzéki politikus szervezetében, azt gyanítják, hogy az alacsony vércukor-szintje miatt esett kómába.
Merkel és Macron is menedéket kínált fel a feltehetően megmérgezett orosz ellenzékinek.
Csapata külföldre szállítaná gyógykezelni az orosz ellenzék vezéralakját. Addig is rendőröket hívtak a kórházához, ahol közben már a titkosszolgálat is megjelent.
De lehet, hogy nem. Merkel és Putyin telefonon egyeztettek, viszont Lukasenka nem adja fel, és a tüntetések is kevésbé hevesek.
Moszkvának gazdag történelmi tapasztalatai vannak az ilyen népfelkelések kezelésében.
Putyin kedden bejelentette, hogy az orosz koronavakcina már minden szükséges engedélyt megkapott.
Még azelőtt, hogy lezárultak volna a hatékonyságát és veszélyességét vizsgáló tesztek. Putyin a nagy bejelentés közben véletlenül elismerte, hogy van egy lánya.
отлично сработано!
Több mint kétszáz ponton módosította az alkotmányt az orosz népakarat.
Simán átment Putyin alkotmánymódosítási terve.
Szerencsére az új alkotmány már megjelent a boltokban.
Csak egészség legyen, a többit megvesszük.