Mézes szavak és lassú lépések jellemzik a magyar-orosz kapcsolatokat. A magyar kormány a nyugati szövetségből tett gesztusokat Moszkvának. Ez a kétirányú játék addig működik, amíg a nagyhatalmak nem esnek komolyan egymásnak. Most a szokásosnál nagyobb a feszültség, úgyhogy Orbán előre szólt, hogy mindenről egyeztetett a NATO-val.
Szijjártó is elkíséri.
Ha szélsőjobboldali barátai kérik, még Putyint is elítéli.
A Reuters szerint az oroszok már vért szállítanak a határhoz, komolyan felkészültek a konfliktusra.
Durvaságra és közönségességre panaszkodott a miniszterelnök az állami rádióban.
Teljesen szét akarják verni a bebörtönzött ellenzéki hálózatát és mozgalmát.
Mint írták, a jelen feszült helyzetben "kifejezetten károsnak és nemzeti érdekeinkkel ellentétesnek" tartják Orbán és Putyin baráti találkozóját.
A Krím félszigettel kapcsolatban is megkerülte a hivatalos álláspontot.
De a gázszállítási szerződés meghosszabbítása, a Szputnyik V gyártása és a közös űrprogram is szóba kerül majd.
Lettország kiadatási kérelmére árulták el, mi a címe az FSZB elől Nagy-Britanniába menekült Borisz Karpicskovnak, aki azon a listán szerepel, amin Szergej Szkripal is.
Oroszországban január 1-től 5,9 százalékkal indexálják, az infláció pedig 8,39 százalékra gyorsult fel.
Kivonulnak, amint a kazah elnök úgy látja jónak.
A hétvégén kezdődnek a tárgyalások az ukrajnai feszültségről.
Ruszkik, ide!
Az orosz és az amerikai elnök telefonon tárgyaltak az Ukrajna körül kialakult helyzetről és az esetleges orosz támadás veszélye miatt kialakult válság diplomáciai megoldásáról.