volkswagen

Trump enyhítené a még be sem vezetett importvámok hatását az amerikai autógyártókra

A dolgok mostani állása szerint.

Haász János
gazdaság

Az EU 458 millió euróra bírságolt 15 nagy autógyártót, mert több mint 15 éven át kartelleztek

A Mercedes-Benz mentesült a bírság alól, mivel 2019-ben bejelentette a versenyt az újrahasznosításban megakadályozó kartell létezését.

Herczeg Márk
eu

Már 81 millió forintnyi parkolási díjat halmozott fel az a Volkswagen, ami egy éve parkol a berlini reptéren

Az autó tulajdonosát még nem tudták beazonosítani.

Molnár Kristóf
külföld

Kínaiak vennék meg a Volkswagen bezárásra ítélt gyárait Németországban

Az új német kormány hozzáállásától függhet az üzlet.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Éjszakába nyúló tárgyalások után megállapodott a Volkswagen a szakszervezetekkel, visszaállítják a foglalkoztatási garanciákat, de elbocsátanak 35 ezer embert

Nem zárnak be gyárakat sem, csak kisebb telephelyeket, az elbocsátásokat pedig végkielégítésekkel és nyugdíjazási programokkal hajtják végre.

Benics Márk
külföld

A gödi Samsung-gyár hibás akkumulátorai miatt hívnak vissza több ezer Audit Amerikában

Az akkuk túlhevülhetnek, sőt, ki is gyulladhatnak.

Botos Tamás
gazdaság

Óriási sztrájk kezdődik Németországban

A Volkswagen kilenc gyárában áll le a munka, több mint 120 ezer ember jövőjéről szólnak a tiltakozások.

Haász János
külföld

A Volkswagen alkalmazottai a bércsökkentésbe is belemennének, hogy elkerüljék a tömeges leépítést és gyárbezárást

1,5 milliárd euróval csökkentenék a munkaerőköltségeket.

Herczeg Márk
gazdaság

Egy véletlenül felfedezett tanulmány eldugott táblázata utal arra, hogy tényleg akkumulátorgyárat terveznek Győrszentivánra

Évek óta azt mondják a kormánypárti politikusok, hogy csak a provokátorok állítanak ilyesmit.

Kaufmann Balázs
környezetvédelem

Három gyárát is bezárná a Volkswagen, több tízezer munkahely szűnhet meg

A konszern szakszervezeti vezetője szerint a megmaradt dolgozók bérét is csökkentenék, és évekig nem is lenne béremelés az óriásvállalatnál.

Haász János
külföld

Üdv újra a valódi gombok, tekerentyűk és kallantyúk világában

Úgy tűnik, vége az érintőképernyők és érintőgombok hosszú éveken át tartó egyeduralmának, a fontos gyártók sorra veszik elő a jól bevált fizikai gombokat, az autóiparban az új biztonsági előírások is efelé visznek. Az amerikai sajtó szerint egyenesen divatforduló van: már a gomb a luxus, és a képernyő a bóvli.

Rovó Attila
életmód

A feje tetejére állítja a világ autóiparát Kína, nem találja az ellenszert Európa

Két hír rázta meg most az autóipart: Kínában átvették az uralmat az elektromos autók, miközben kiderült, hogy a VW bajban van. Beérni látszik a kínai politika, miszerint pénzt öntenek a saját gyártású EV-kbe, kiszorítva a nagy európai és amerikai gyárakat. Európa közben saját magának okoz szenvedést az erőltetett átállással, a rossz struktúrákkal és a bürokráciával.

Rovó Attila
gazdaság

A Volkswagen történetében először németországi gyárakat zárna be

Olyanra készül a Volkswagen, ami még sosem történt a cég 87 éves történetében: költségcsökkentési okokból két németországi gyárát is bezárná, egy nagy autógyárat és egy alkatrészelőállító üzemet.

Szily László
gazdaság

5 milliárd dollárt fektetne be a Volkswagen a Tesla riválisába

A Rivian részvényei a bejelentés után meg is ugrottak.

Mészáros Juli
külföld

Eladta élete első Volkswagenét, hogy Obi-Wan Kenobi válhasson belőle

Lassan 25 éve bújt először a legendás Jedi bőrébe Ewan McGregor, de valamiért a mai napig rendszeresen felbukkan az arca mémoldalakat böngészve. Az internetes folklór és a Star Wars fanok különösen a szívükbe zárták a skót színészt, pedig ha nem adta volna el élete első kocsiját, egy Volkswagen Bogarat, egészen máshogy is alakulhatott volna a karrierje.

Promó Ottó
hirdetés