Miután az ukrán elnök azt mondta, Oroszország és Kína megpróbálja gyengíteni az általa tervezett globális békecsúcsot.
Egy ilyen lépéssel Amerika sokat veszítene nemzetközi jelentőségéből, és sokkal közelebb kerülnénk a harmadik világháborúhoz az ukrán elnök szerint.
Az USA ugyanis ehhez eddig nem járult hozzá.
Putyin szerint már lejárt az ukrán államfő mandátuma.
Kilencven ország megerősítette a részvételét a svájci globális békecsúcson, aminek központi témája az ukrajnai háború lesz. Joe Biden távol maradhat, a magyar kormány sem tett konkrét nyilatkozatot.
Madridban írt alá kétoldalú biztonsági megállapodást a spanyol kormányfő és az ukrán elnök.
Legalább ketten meghaltak a támadásban.
Szerinte a tűzszünetnek csak akkor lenne értelme, ha az orosz csapatok az országhatáron lennének.
Egy nyomdában, amit két rakéta talált el, több mint ötven ember volt.
Donald Tusk szerint a kémcsoport tevékenysége Litvániára, Lettországra és Svédországra is kiterjedhet. Az elmúlt hetekben két másik embert is letartóztattak a lengyel fővárosban orosz összeesküvés gyanúja miatt.
Szeretett volna más béketerveket is beleíratni. A kínaiaknak amúgy pont van egy, ami Putyinnak is nagyon tetszik.
Az ukrán elnök nehezményezte, hogy Ukrajna partnerei „8 hónapos szünetet tartottak” a döntésük meghozatalában az új fegyverek átadásáról.
Az amerikai külügyminiszter Kijevbe utazott megnyugtatni Zelenszkij elnököt, hogy úton a 61 milliárd dolláros segélycsomag.
Az államfő Szerhij Rugyot két nappal azután menesztette, hogy a kémelhárítás közölte: FSZB-s merényletkísérleteket hiúsítottak meg az elnök és más magas rangú ukrán politikai és katonai vezetők ellen.
Az amerikai nagykövet két szóban reagált.