Az előző választásokat megelőzően azt mondta, csak egy ciklust vállal.
A háború kezdete óta kiadott összes orvosi határozatot átnézik.
Gajdics Ottó pedig bemutatta a fideszes filozófia lényegét, miszerint mindent meg kell csinálni, „amit a libernyákok nem akarnak”.
A filmrendező beleállt a dán miniszterelnökbe, amiért Volodimir Zelenszkijjel pózolt, és F-16-os vadászgépeket adományoz Ukrajnának.
Az amerikai nagykövet örült a magyar államfő kijevi látogatásának.
Az ukrán függetlenség kikiáltásának ünnepnapján.
Az ukrán elnök "békeformulájáról" és a kárpátaljai magyarok helyzetérők is egyeztetett a két államfő.
Az ukrán pilóták pedig már el is kezdték a kiképzést.
Az oroszok nem sokkal azután támadtak, hogy az ukránok lecsaptak egy orosz tankhajóra a Kercsi-szorosban.
Az ukrán oktatási törvény is szóba került a találkozón.
A Moszkva elleni dróntámadás után az ukrán elnök azt mondta, hogy „elkerülhetetlen, természetes és teljesen igazságos”, hogy a háború visszatér az orosz területekre.
Legalább öten megsérültek, köztük két gyerek.
Az ukrán elnök azt mondta, Ukrajna „hisz az Európai Bizottsággal kötött megállapodásokban”.
Vadim Prisztajko "egészségtelen szarkazmussal" vádolta meg az ukrán elnököt.
Volodimir Zelenszkij szerint az orosz kormány a török elnökkel és az ENSZ-szel kötött megállapodását rúgta föl, mert ukrán-orosz deal sosem volt.