vonat

Vonatkisiklás Mezőtúrnál: több százmillió forintos kár és vonatpótló buszok napokig

A vonat veszélyes növényvédőszert szállították, amiből kis mennyiség kifolyt, de a katasztrófavédelem szerint már nem jelent veszélyt.

Mészáros Juli
baleset

Spanyol fiatalok okoztak káoszt Kelenföldön, 3 óra késéssel indult el a Ljubljanába tartó vonat

Egy terhes és egy idős nőt le kellett menekíteni a vonatról.

Benics Márk
közlekedés

Olvadt ként szállító vagonok estek a Yellowstone-folyóba

Szombaton összeomlott a híd a veszélyes anyagot szállító tehervonat alatt.

Czinkóczi Sándor
baleset

Lábadozik a vasút, a tűzoltókra pedig több mint kilencszáz alkalommal volt szükség pénteken

Több mint százezren maradtak áram nélkül, a víz garázsokat, udvarokat, pincéket, sőt még egy sürgősségi osztályt is feltöltött, a vonatforgalom pedig bizonyos vonalakon még szünetel.

Bódog Bálint
belföld

A mentesítő mozdony is lerobbant, egy harmadiknak kellett behúznia a komáromi személyvonatot Székesfehérvárra

Az első 17, a második 53 kilométer után adta meg magát, de még 11 hátravolt.

Molnár Kristóf
közlekedés

Tűz miatt 151 utast kellett kimenekíteni egy osztrák vasúti alagútból

A tartományi vezető szerint csak a katasztrófavédelem gyors bevethetőségének köszönhető, hogy nem történt katasztrófa.

Benics Márk
külföld

Partybusz pótolta a pécsi vonatot, egy órát utazott a legtüzesebb magyar popszámokra bulizókkal

A MÁV vizsgálatot indított, mivel szerintük nem voltak megfelelők a Volánbusz által állított vonatpótló buszok.

Bódog Bálint
közlekedés

Kisiklattak egy tehervonatot a Krím-félszigeten

Valószínűleg robbanás történt a Szimferopol és Szevasztopol közötti vonalon. A megszálló hatóságok „illetéktelen személyek beavatkozására” gyanakodnak.

Czinkóczi Sándor
háború

Nem használható az újonnan bevezetett országbérlet a balatoni IC-ken

Somogyszob és Nagyatád között továbbra is érvényes.

Dienes Gábriel
belföld

Mindent látott a Google Street View autója, csak a közeledő vonatot nem

Harminc métert repült, de a sofőr csodával határos módon megúszta a balesetet.

Molnár Kristóf
külföld

Letartóztattak 50 klímaaktivistát Ausztráliában, mert felmásztak egy szénszállító vagonra

Egyikük a biztonsági őrt is megtámadta.

Fődi Kitti
klímaváltozás

A Brexit vesztesei: az arisztokratikus révületben vonatokon kaviározgató britek

A brit járat egyesek szerint tökéletes bemelegítés volt a kontinentális Orient Express-hez. Az utasok még időben értek át a La Manche-csatornán, hogy felöltsék a kötelező estélyit a vacsorára.

Bódog Bálint
külföld

Borzinvázió bénítja meg a holland vasúti közlekedést

Járatok maradnak ki, sínszakaszokat kell lezárni, borzalom.

Rényi Pál Dániel
közlekedés

Törött sörösüveggel drogot követelt a vonaton, majd betört és késsel támadott

A monori ordibáló támadó ámokfutása azután kezdődött, hogy nem adtak neki szert a vonaton.

Dienes Gábriel
bűnügy

Összeütközött két vonat Görögországban, legalább 32-en meghaltak

Egy tehervonat és egy személyvonat ütközött, amin 350 utas volt.

Fődi Kitti
baleset