vörösmarty gimnázium

Hazudozás helyett őszinteség, közöny helyett megértés, ostobaság helyett értelem - ígéri a Vörösmarty Gimnázium

A gimnázium tanárai azt ígérik, megőrzik az iskolát olyannak, amilyennek megszerették.

Bódog Bálint
oktatás
Videó

„Megtanította, hogy mennyire szeretheti egymást tanár és diák”

A Vörösmarty Gimnázium diákjai szívszorító levelekben és szerenáddal búcsúztak el a polgári engedetlenség miatt elbocsátott tanárnőjüktől.

Ács Dániel
video

Négy gimnázium előtt virrasztanak a diákok

Reggel 9-ig tart az akció, azt kérik a középiskolásoktól, hogy ne menjenek be az első órára, hanem csatlakozzanak hozzájuk.

Haszán Zoltán, Németh Dániel
oktatás

“Annyi keserűség gyűlt már össze, hogy borítékolható volt, hogy ez egyszer robbanni fog”

Példátlan dolog történik a magyarországi iskolákban: sorra állnak bele a tanárok a polgári engedetlenségbe, hogy így tiltakozzanak a kormány sztrájkrendelete ellen. Pályakezdő és több évtizedes tapasztalattal rendelkező tanárokkal és egy gimnáziumi diákkal beszéltünk, és megszólaltattuk azt a pedagógust is, aki hétfői akciójával elindította a folyamatot.

Szász Zsófi
oktatás

Elhunyt Beck Zsuzsanna, a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium igazgatója

A népszerű tanár több mint 30 éve tanított az iskolában, vezetése alatt az egyik legkedveltebb fővárosi középiskolává vált az intézmény.

Magyari Péter
GYÁSZ