vosz

Minimálbér: távolabb kerültünk a megállapodástól, amit Hollik István egyszer már tényként jelentett be

A munkaadók kisebb és későbbi béremelést szeretnének, Nagy Márton a kormány nevében a szakszervezeti javaslat mellé állt.

Haász János
gazdaság

A Vállalkozók Országos Szövetsége szerint elsietett a kata-módosító törvény

Kisadózók százezreit hozná méltatlan helyzetbe, ha jelenlegi formájában elfogadnák a javaslatot.

Kiss Imola
POLITIKA

Már egyeztet a kormány a munkaadókkal a 200 ezer forintos minimálbérről

Azért hivatalosan majd akkor tárgyal a kormány a munkaadókkal és a szakszervezetekkel a minimálbér emeléséről, ha kiderül a konzultációból, vajon akarnak-e több pénzt az emberek.

Csurgó Dénes
gazdaság

Februártól 4 százalékkal, bruttó 167 400 forintra nő a minimálbér

A garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik. A Magyar Szakszervezeti Szövetség nem írta alá a megállapodást, mondván, az emelés a minimálbér reálértékének megőrzésére sem lesz elég.

Herczeg Márk
gazdaság

Az egyik legnagyobb szakszervezet 10 százalék fölötti minimálbér-emelést szeretne, de a munkaadók csak a felét látják reálisnak

Nincs közeledés az álláspontokban.

Herczeg Márk
gazdaság

Lázár János vállalkozók előtt beszélt

Herczeg Márk
politika

Az alkotmánybírósághoz fordul a vasárnapi zárva tartás miatt a Liga és a VOSZ

Botos Tamás
gazdaság

Népszavaznának a szakszervezetek a vasárnapi zárvatartásról

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Alakul a vasárnapi zárva tartás elleni népszavazás

kasnyikm
gazdaság