washington

Katonai parádé Washingtonban, ellentüntetések szerte az országban az Egyesült Államok elnökének 79. születésnapján

Trump már az első elnöki ciklusában is rajongott a katonai parádé ötletéért, de akkor még visszatartották a környezetében lévő felnőttek. Ilyenek ezúttal nincsenek, úgyhogy nem volt kérdés, hogy lesz parádé.

Bábel Vilmos
külföld

Országszerte tiltakoznak Trump katonai parádéja ellen, amit épp az elnök születésnapján rendeznek

Évtizedek óta nem látott katonai felvonulás lesz Washingtonban. Trump örül, mások tiltakoznak, az eseményt beárnyékolják a Los Angeles-i zavargások és hogy lelőttek két demokrata politikust.

Keller-Alánt Ákos
külföld

Hajtóvadászat folyik egy amerikai exkatona ellen, aki a gyanú szerint megölte a három lányát, majd elrejtőzött a hegyekben

Hiába keresik kutyákkal és helikopterekkel is, lassan két hete nem találják Travis Deckert. A magányos túlélésre is kiképzett férfi vélhetően a washingtoni hegyekben bujkál, miután megölte a saját lányait. Most viszont lehet, hogy érkezett egy reménykedésre okot adó tipp.

Rovó Attila
külföld

Musk elbúcsúzott a Fehér Háztól, de Trump szerint azért még visszatérhet

Nem lett szép vége a milliárdos politikai karrierjének, de az elnökkel együtt látványosan demonstrálták, hogy szövetségük nem ért véget.

Urfi Péter
külföld

Szijjártó Péter: Nekünk, magyaroknak Orbán Viktor a jövő

Disclaimer: cikkünk 2025-ös eseményeket rögzít, de található benne 1951-es idézet is.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Trump fia olyan elitklubot alapított, hogy Tiborcz Botaniqja elbújhat mellette

A Politico azt írja, a leggazdagabbak leggazdagabbjait várják ide, ahol a terveket ismerők szerint a Trump-kormányzattal lehet majd ápolni azokat a bizonyos jó kapcsolatokat.

Bódog Bálint
külföld

Trump szerint Oroszország „elég nagy engedményt tett”, amiért nem foglalta el egész Ukrajnát

És továbbra is kitart amellett, hogy „Putyin alkut akar kötni”.

Mészáros Juli
külföld

Miközben vacsorázott, ellopták a testőrök által védett amerikai belbiztonsági minisztertől a kézitáskáját

A tolvaj elvitte Kristi Noem útlevelét, jogosítványát, lakáskulcsát és 3000 dollárnyi készpénzét is.

Molnár Kristóf
külföld

Trump most azt mondja, biztosan lesz kereskedelmi megállapodás az EU-val

Mondjuk, pár naponta változtatja a véleményét, de a Melonival közös találkozó előtt most épp így gondolja.

Urfi Péter
külföld

Összezavarodott a Fidesz, röhögtek a skinheadek

Rogán lekerült az amerikai szankciós listáról, újra volt hídfoglalás, Matolcsy György fia pedig az Állami Számvevőszékkel vitatkozik. Itt a 444 napindító hírlevele.

Bódog Bálint
reggel 4

Trump befagyasztotta a Harvard szövetségi támogatását

Több mint 2,2 milliárd dollárt vontak el az egyetemtől.

Botos Tamás
külföld

Addig zakatolt az orosz gép, ameddig a legnagyobbat is lehagyta

Alekszandr Ovecskin meglőtte 895. gólját az NHL-ben, így megdöntötte Wayne Gretzkyt 26 éve fennálló rekordját. Az orosz jégkorongozó két évtizede szállítja menetrendszerűen a gólokat. Csapatát közben Stanley-kupa győzelemre vezette, a sportágat pedig újraértelmezte.

Molnár Kristóf
sport

Netanjahu Budapestről Trumphoz utazik tovább

Akkor jött a meghívás, amikor Orbánnal beszéltek.

Czinkóczi Sándor
külföld

Tanácsadói azt tanácsolják Trumpnak, hogy ne hívja fel Putyint, amíg bele nem megy egy rendes tűzszünetbe

Putyin egyik embere, Kirill Dmitrijev Washingtonban tárgyalt a Trump-kormányzat tisztviselőivel.

Bódog Bálint
külföld

A világbéke nem jött el, Putyin a lehető legszűkebb körű tűzszünetet fogadta el, miközben az orosz feltételek listáját tovább bővítette

Nem véletlenül beszélnek az oroszok tökéletes telefonhívásról, Putyin a lehető legkevesebb engedményt tette az ukrajnai tűzszünet ügyében. A felek harminc napra felfüggesztik egymás energetikai infrastruktúrája elleni támadásokat. Míg az orosz követelések listája egyre bővül, az ukránokat továbbra sem engedik a tárgyalóasztalhoz, sem az oroszok, sem az amerikaiak.

Takács Lili
külföld