170 egy pisilés a buszállomáson? Amikor az M1 autópálya melletti MOL kúton egy százas, amit a shopban levásárolhatsz?
Ez volt az új igazságügyi szenátor első javaslata.
Ürülékben és vizeletben úszik az iskolaudvar, mert a szippantósnak már három hónapja nem fizet a Klik.
Inkább ne is válaszolj, ne is kérdezz. Csak nézd!!!
Azt tervezték, hogy az ukrán cigiket eladják olyanoknak, akik aztán azokat a szájukba veszik.
Méghogy részletkérdés, na persze.
Egy vécén szólaltatták meg a legendás vukit!!!444!!
A nyugati civilizáció teljesen rossz alapokra épült.
Ha a kényelmes vécékről van szó, akkor még az olyan konfliktusos múlttal terhelt népek is félre tudják tenni az történelmi ellentéteket, mint a kínaiak és a japánok. A kínai kormány pedig egyelőre tehetetlen az országot elárasztó japán csodavécékkel szemben.
Ez tényleg az egyik kedvenc témánk: 2014 a képtelen módokon elhelyezett vécék éve.
És micsoda terasz, nem hiszem el, hogy csak 65 ezer!
A mindenféle szagosításokat és négy-, öt-, hatrétegesítéseket nem számítom annak. Az Apple Watchnál viszont lényegesen komolyabb előrelépésnek tartom a Zewa újítását, a lehúzható gurigát.
Mert különben szétlopják. Ha valakire rájön a szükség, meg kell keresnie a takarítókat.
A te vécéd az én 101-es szobám.