A WHO jelentése nagyon lesújtó képet fest. Európának évente 1,6 ezermilliárd dollárba kerül, hogy nagy a szmog.
A WHO közölte az új iránymutatását.
Jelentősen zuhan az új megbetegedések száma, Libériában például múlt héten már csak nyolc új esetet regisztráltak. Óvatosan lehetünk már optimisták, de azért messze még a járvány vége.
A siker kulcsa a szúnyogháló.
Jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Két kísérleti vakcina már klinikai vizsgálat alatt áll.
Mert helyettese is meghalt ebolában. Az országot sújtja leginkább a vírus.
Az amerikai járványügyi hivatal pedig millió fertőzöttet vizionál januárra.
Csak a héten 700 új esetet regisztráltak. Továbbra sem látni, hogy lehet vége a járványnak.
Nem bírja tovább az ország, ahol százezer lakosra jut egy orvos.
Az elmúlt száz évben mindent megtettünk azért, hogy a világ legveszélyesebb kórokozói ránk találjanak. Az AIDS, az Ebola, a SARS és a Lyme-kór lehet, hogy még csak a kezdet volt.
De a helyzet egyik napról a másikra nem fog javulni. Már több mint 500 halott van.
Legalábbis simán a világ élvonalában végeztünk orosz, lengyel, szerb, belarusz, ukrán, román moldáv és portugál szesztestvéreinkkel!