WHO

Az éves magyar GDP 19 százalékát kitevő kárt okoz, hogy szennyezett a levegőnk

A WHO jelentése nagyon lesújtó képet fest. Európának évente 1,6 ezermilliárd dollárba kerül, hogy nagy a szmog.

Horváth Bence
környezetvédelem

Ennyi cukrot ehetsz naponta

A WHO közölte az új iránymutatását.

Herczeg Márk
Egészségügy

WHO: Fordulópont az ebolaellenes küzdelemben

Jelentősen zuhan az új megbetegedések száma, Libériában például múlt héten már csak nyolc új esetet regisztráltak. Óvatosan lehetünk már optimisták, de azért messze még a járvány vége.

Markó Ferkó
Egészségügy

Már több mint 6800 ember halt meg Ebolában

Botos Tamás
Egészségügy

Feleannyi halottja van idén a maláriának, mint négy éve

A siker kulcsa a szúnyogháló.

Király András
külföld

Több millió dózisnyi Ebola vakcina készülhet el 2015 végéig

Jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Két kísérleti vakcina már klinikai vizsgálat alatt áll.

Tóth András
biológia

Karanténba vonul a libériai tisztifőorvos

Mert helyettese is meghalt ebolában. Az országot sújtja leginkább a vírus.

Horváth Bence
Egészségügy

A WHO szerint hat héten belül 21 ezerre nőhet az ebolás fertőzöttek száma

Az amerikai járványügyi hivatal pedig millió fertőzöttet vizionál januárra.

Horváth Bence
Egészségügy

Ebola ellen küzdő orvosokat és újságírókat gyilkoltak meg Guineában

Csak a héten 700 új esetet regisztráltak. Továbbra sem látni, hogy lehet vége a járványnak.

Horváth Bence
Egészségügy

Már 2400-an haltak bele az ebolába

Magyari Péter
Egészségügy

Egy libériai miniszter szerint már országuk létét fenyegeti az ebola terjedése

Nem bírja tovább az ország, ahol százezer lakosra jut egy orvos.

Horváth Bence
Egészségügy

Több mint kétezer áldozata van már az Ebola-járványnak

Horváth Bence
Egészségügy

A természet pusztításával szabadítjuk magunkra a gyilkos vírusokat

Az elmúlt száz évben mindent megtettünk azért, hogy a világ legveszélyesebb kórokozói ránk találjanak. Az AIDS, az Ebola, a SARS és a Lyme-kór lehet, hogy még csak a kezdet volt.

Horváth Bence
Egészségügy

A WHO-nak van végre terve az afrikai ebola járvány megfékezésére

De a helyzet egyik napról a másikra nem fog javulni. Már több mint 500 halott van.

Tóth András
biológia

Magyar siker, ember! Alkoholfogyasztásban mi vagyunk a császárok!!4!

Legalábbis simán a világ élvonalában végeztünk orosz, lengyel, szerb, belarusz, ukrán, román moldáv és portugál szesztestvéreinkkel!

Király András
Egészségügy