windisch lászló

Működése első évében egyetlen forintnyi árbevétele sem volt Varga Judit és Windisch László közös cégének

Amit valószínűleg hitelből indítottak be.

Székely Sarolta
gazdaság

Ugyan....! – reagálta az Állami Számvevőszék a jelentését megalapozatlannak minősítő Matolcsy György videójára

A volt jegybankelnök korábban azt mondta, hogy az ÁSZ jelentésének 80 százaléka hamis, 20 százaléka pedig igaztalan.

Molnár Kristóf
gazdaság

Matolcsy visszatámad, oroszlánként beszél magáról, és érthetetlennek nevezi az ÁSZ-vizsgálatot

Tagadja a jegybanki alapítványok vagyonvesztését, és azt reméli, mindjárt kiderül az igazság.

Kolozsi Ádám
gazdaság

Nagy Márton arról, hogy Varga Mihály és az ÁSZ-elnök szerint jövőre kevesebbet költ a kormány az egészségügyre: Nem adták össze a sorokat, senki sem tévedhetetlen

Tehát „az összes, egészségügyet érintő sort, ha szabad így mondani”.

Bábel Vilmos
gazdaság

Windisch László ÁSZ-elnök: El tudom képzelni, mit okozott volna ez a jelentés, ha Matolcsy elnöksége alatt jön ki

Olyan szakmaiatlan előterjesztést még nem nagyon látott, mint ami alapján egy 200 milliárdos befektetésről döntöttek a jegybanki alapítványnál – mondta a 444-nek Windisch László. Az Állami Számvevőszék elnöke nem gondolja, hogy a „közpénzjelleg elvesztéséről szóló viták” összefüggnek a később feltárt visszaélésekkel.

Windisch Judit
interjú

Az ÁSZ reakciója véleménycikkünkre: Nem igaz, hogy Windisch László szeme előtt zajlott le a Matolcsy-varázslat

Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke, aki korábban 2019-ig a jegybank alelnöke volt, reakciójában azt írja, hogy nem volt rálátása a Matolcsy-időszakban történt vagyonvesztésre, és az erről szóló ÁSZ-jelentés nyilvánosságra hozásának időzítése nem függ össze az elnökváltással.

Ács Dániel
gazdaság

Matolcsy elfogadhatatlannak tartja az ÁSZ-vizsgálatot, abban szerinte olyan dolgok szerepelnek, amik „egyáltalán nem felelnek meg a tényeknek”

A volt jegybankelnök azt is mondta, Windisch László ÁSZ-elnök szándékosan neki tulajdonított olyan értékelést is az alapítvány és az Optima-csoport vagyoni helyzetéről, amit ő sosem mondott.

Benics Márk
gazdaság

Öt éven át tömte pénzzel Matolcsy Ádám barátját a Matolcsy György vezette jegybank

A jegybanki alapítványok százmilliárdokat égettek el, de a nemzeti bank volt elnökének felelősségét nemigen firtatják. Pedig a számvevőszék nemcsak az alapítványok, hanem az MNB ellenőrzése során is talált furcsaságokat. És ott is felbukkant az elnök fiának barátja, Somlai Bálint.

Haász János
gazdaság

Varga Mihály levélben írta meg Orbán Viktornak, hogy szerinte az MNB-nek nincs szüksége alapítványokra

Az MNB alapítványa és annak vagyonkezelője több százmilliárd forintnyi közpénzt égetett el, az ügyben a rendőrség hűtlen kezelés miatt nyomoz. Varga azt mondta, az új alapítványi vezetés mindenre kiterjedő vizsgálat folytat. Arra nem válaszolt, hogy felmerülhet-e az ügyben Matolcsy György személyes felelőssége, illetve hogy mennyi vagyont szerezhetnek vissza.

Haász János
gazdaság

Továbbra sem lépett az Állami Számvevőszék az Integritás Hatóság bűncselekményekkel gyanúsított elnökével szemben

Lassan egy hónapja kért tájékoztatást Windisch László Biró Ferenc ügyében az ügyészségtől. Az ÁSZ mai válasza arra utal, hogy ezt még nem kaphatta meg.

Kaufmann Balázs
belföld

Felrúgni a világrendet, levadászni a civileket

Az amerikai és az ukrán elnök szópárbaja, a Fidesz legújabb háborúja, a Tisza Párt programja és egy mindenmentes BDSM-film a 444 reggeli hírlevelében.

Bódog Bálint
reggel 4

Mentelmi jogért lobbizott az Integritás Hatóság mostanra több bűncselekménnyel is meggyanúsított elnöke

Eljutott hozzánk egy dokumentum, ami szerint Biró Ferenc törvénymódosítást próbált elérni a volt igazságügyi miniszternél. Közben azt látjuk, hogy az Állami Számvevőszék egyelőre kesztyűs kézzel bánik a bűncselekménnyel gyanúsított IH-vezetővel.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Az ügyészség válaszán múlik, hogy kezdeményezi-e az Integritás Hatóság elnökének leváltását az ÁSZ elnöke

Windisch László részletes tájékoztatást kért az ügyészségtől a meggyanúsított Biró Ferenc ügyében.

Windisch Judit
POLITIKA

„Az ÁSZ elnöke nem járt el jogszerűen, kötelessége lenne megindítani az eljárást, aminek következtében Biró Ferencet meg lehetne fosztani a kinevezéstől”

Miután az Integritás Hatóság elnöke gyanúsítottá vált, nem teljesülnek a kinevezés feltételei, mondta a 444-nek adott interjúban Frank Evelyn ügyvéd, a Karsai Dániel Ügyvédi Iroda vezetője. Az ÁSZ-elnök léphetne az ügyben, de miután Biró panasszal élt a gyanúsítás ellen, nem tartják időszerűnek a kérdést.

Windisch Judit
POLITIKA

Varga Judit asztaloscéget alapított

Az Állami Számvevőszék elnökével.

Botos Tamás
POLITIKA