windows

A globális informatikai káoszban érintett eszközök jelentős része újra működik

A Crowdstrike új technikát tesztel az érintett rendszerek helyreállításának felgyorsítására.

Benics Márk
TECH

Ébredezik a világ a pénteki kék halál után

Repülők repülnek, bankautomaták pénzt adnak, de van, ahol még hetekbe telik a teljes hibaelhárítás. 5000 törölt járat után a minden idők legnagyobbb informatikai összeomlását okozó cég elnézést kér.

Kolozsi Ádám
TECH

Egy vírusirtó frissítése miatt bénulhatott meg a légi közlekedés és több nagyvállalat informatikai rendszere is világszerte

Azok a Windows-gépek omolhattak össze, amelyekre a CrowdStrike szoftverét telepítették.

Bódog Bálint
külföld

Mégsem nyírja ki a Windows a Paintet

Továbbra is ingyenesen elérhető lesz.

Sarkadi Zsolt
katasztrófa

Történelmi történelem: az Android lenyomta a Windowst

Herczeg Márk
TECH

Végre megjelent egy olyan Nokia, amin nem kell többé a Windowszal kínlódni

Először a kínai vásárlóikat szabadítják meg az idegbajtól.

Czinkóczi Sándor
tech

20 éves a Windows95

Bill Gates még a magyar parlamentet is megjárta a termékkel, ami mai áron több mint 90 ezer forint lenne.

Sarkadi Zsolt
Történelem

Telepítetted az új Windowst, és persze olvasatlanul leokéztad a felhasználói feltételeket?

Vagy nem is telepítetted még, csak eleve Windowst használsz? Augusztus 1-től a Microsoft, ha úgy tartja kedve, még a levelezésed tartalmát is kiadhatja, mert beleegyeztél.

Király András
TECH

Ha pedig valakinek a Windows 10 már túl érthetetlen

Király András
tech

Itt a Windows 10

Herczeg Márk
tech

Négy nyelven beszél már a Skype Translator

Az eddig spanyol és angol mellett olaszul és kínaiul (mandarin) is tud, a Windows hasítani akar.

Tbg
TECH

Fuck off! A világon először a Windows 10-ben lesz alap a középső ujjas emotikon

Világtörténelmet ír a Windows legújabb operációs rendszere, és nem a hangzatos terveivel.

Király András
TECH

Az új Windowsban már lesz kabbe-emotikon is

Sarkadi Zsolt
INTERNET

Orosz hackerek a Windows hibáit kihasználva kémkedtek a NATO ellen

Áll az iSight Partners, egy dallasi székhelyű biztonsági cég friss jelentésében.

Herczeg Márk
külföld

Jön a jubileumi, 10. Windows

A Microsoft kedden San Franciscóban jelentette be, hogy kihagyják a 9-est, és a Windows 8 után piacra dobott operációs rendszerüket Windows 10-nek fogják hívni.

Bede Márton
TECH