wizzair

Technikai hiba miatt téves e-mailt kaptak a Wizz Air utasai egy járat késéséről

Arra kérik az utasokat, hogy az üzenetet hagyják figyelmen kívül.

Herczeg Márk
közlekedés

A lett légitársaság készen áll, hogy amint lehet, utasokat szállítson Ukrajnába

Már az ukrán kormány is a kockázatok minimalizálásán dolgozik.

Bódog Bálint
külföld

Lázár minisztériumának többedszerre sem sikerült rendesen kiadnia a részben állami tulajdonú gép engedélyét

Először jövőbeni dátumot adtak meg, aztán egy gyanúsan korait, majd kiderült, hogy egy 2022-ben megszűnt minisztérium logóját tették az engedélyek listájára.

Bódog Bálint
belföld

Át kellett startolnia, Tiranában landolt Podgorica helyett a Wizz Air gépe

Az utasok arra panaszkodtak, hogy nem tájékoztatták őket.

Székely Sarolta
külföld

Bejött a WizzAir bérletakciója, ami a Ryanair vezére szerint „átverés”

„All You Can Fly”, plusz alkalmanként 10 euró, plusz egy-két ima, hogy legyen még hely a gépen.

Mészáros Juli
közlekedés

Kovács Ákos repülővel akart menni Tusványosra, de törölték a járatát, így végül buszozott

Mint az állatok.

Mészáros Juli
közlekedés

Több mint harminc órát vártak Ferihegyen egy szicíliai járat utasai

Volt, aki két kisgyerekkel és a nagyszülőkkel a külső parkoló füves szigetein aludt. A légitársaság elnöke szerdán más érdekeltségeire hivatkozva lemondott.

Solti Hanna
belföld

Lemondott a Wizz Air elnöke

Az elmúlt hetekben a jelentős késések és járatkimaradások sem voltak ritkák a Wizz Airnél és más európai légitársaságoknál.

Solti Hanna
külföld

Novák Katalin válogatott dresszben, Wizz Air-gépen utazik a német–magyarra

A volt köztársasági elnök a Liszt Ferenc Repülőtéren szelfizett.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Váradi József szerint a Ryanair vezérigazgatója lehet, hogy kábítószer hatása alatt nyilatkozta azt, hogy ők a piacvezetők

Váradi szerint a Wizz Airnek jelenleg 38 százalék a részesedése a piacon, a Ryanairnek meg csak 26.

Fődi Kitti
közlekedés

Rágyújtott a repülőn, rendőrök vitték el a Wizz Air járatáról Budapesten

3000 eurós büntetés, de akár a repüléstől való eltiltás is járhat annak, aki rágyújt egy repülőn.

Mészáros Juli
belföld

November közepéig biztosan nem repülnek Tel-Avivba a WizzAir gépei

Se Budapestről, se Debrecenből. Akinek foglalása van, annak visszafizetik a pénzt.

Urfi Péter
közlekedés

Eleve három órás késéssel indult volna a WizzAir egyik gépe, de közben lejárt a személyzet munkaideje, így lett belőle öt óra

Újabb kamaradráma a Wizzair rendezésében.

Fődi Kitti
közlekedés

Októbertől Koppenhágába és Sarm es-Sejkbe is repül a Wizzair

És sűrítenek egy csomó népszerű járatot is.

Boros Juli
utazás

Egy verekedő utas miatt 18 órát késett a Wizzair Dzsiddából Budapestre tartó járata

Az elkövető utastársára és a személyzetre is rátámadt, és a kapitány azonnali leszállás mellett döntött.

Rényi Pál Dániel
utazás