A fiai is elkísérték a miniszterelnököt, aki bejelentette az üldözött keresztényeket segítő program folytatását. Rétvári Bencének a mai napról eszébe jutott Kádár János.
A római útra fiai is elkísérik.
Orbán Viktort is fogadta már miniszterelnökké választása évében az akkori katolikus egyházfő.
1,2 millió ember előtt misézett a pápa Madridban.
A katolikus egyházfő első enciklikájának bemutatójára egy AI-vállalat alapítóját is meghívták.
A magát Jézusként megjelenítő elnök durván támadta a katolikus egyházfőt, megint a külügyminiszterének kellene elsimítania a helyzetet.
A kizsákmányolás és rabszolgaság ellen is beszélő egyházfőt százezrek ünnepelték Angolában.
XIV. Leó pápa és a Trump-kormány között egyre nő a feszültség az Irán elleni háború miatt. Vance, aki maga is katolikus, óvatosságra intette a pápát a megszólalásaival kapcsolatban, és azt mondta: Isten a második világháborúban is az amerikaiak oldalán állt.
Az elnök később törölte a felháborodás kiváltó AI-generálta képet.
Évszázadok óta először nem tarthatják meg a virágvasárnapi szentmisét, katolikus szervezetek a vallásszabadság súlyos korlátozásáról beszélnek.
Putyint is várják a béketestületbe, a pápa, Kína, India és a legtöbb európai inkább kimarad.
Emberi és polgári jogok, a lakosság jóléte, az erőszak elkerülése – ezeket tartja fontosnak a pápa a venezuelai elnök amerikai elrablása után kialakult helyzetben.
A vatikáni karácsonyi misén a gyermek Jézus szobránál tíz gyerek helyezett el virágot: két dél-koreai, két indiai, két mozambiki, ketten Paraguayból, egy-egy pedig Lengyelországból és egy Ukrajnából. Mindegyikük nemzete népviseletét viselte.
Ukrajna arra kéri a Vatikánt, hogy hivatalosan is vállaljon szerepet a tárgyalások elősegítésében az Oroszország által elhurcolt ukrán gyerekek és civilek hazatéréséről.
A katolikus egyházfő szerint a politikai akarat hiányzik a klímaváltozás megfékezéséhez.