zacsek gyula

A Mi Hazánk addig küzd a magyar vidékért, amíg be nem áll az agyhalál

A szélsőjobbos párt megpróbálja feléleszteni a harminc éve sikerre vitt MDF-piacokat, ahol a termelők közvetlenül találkozhatnak a vásárlókkal. A probléma az, hogy azóta bejöttek a multik, és a termelőknek esélyük sincs versenyre kelni a bolti árakkal.

Bódog Bálint, Bankó Gábor
belföld

A Magyar Nemzetben megjelent publicisztika szerint a kormány a MIÉP egykori programját képviseli

„Beérett a harminc évvel ezelőtt elvetett mag” - olvasható a fideszes médiabirodalom napilapjában Csurka hatásáról az Orbán-kormányra. A nagy lelkesedésben beidéztek egy olyan cikket is, amiben Orbánt Soros-ügynökként ábrázolták.

Haszán Zoltán
Média

Uj Péterre úgy nézett Zacsek Gyula, mint egy darab szarra

„Semmi értelme nincs annak, amit beszélnek. Nincs a szavaknak jelentésük, hát tönkretették a magyar nyelvet, bazdmeg!” – mondta a 444 főszerkesztője a Partizánnak adott, 6(!) órás interjújában.

Herczeg Márk
Média

A régi jó Orbán: A mai élelmiszerárak mellett joggal számíthat az emberek szavazatára az, aki néhány forinttal olcsóbban adja a krumplit

Amikor Orbán ellen kampányoltak az olcsóbb élelmiszerrel, azt mondta, hogy ez piacellenes, és azt sulykolják az emberekbe, hogy a kereskedők csak élősködők.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Van valami, ami még Orbán Viktornak sem sikerült soha

Pedig kétszer is megpróbálta. 1990-ben és 94-ben is egyéni parlamenti mandátumot akart szerezni, de előbb Zacsek Gyula verte meg, akin a Fidesz-frakció különös bosszút állt. A Fidesz szerint a rendszerváltáskor még helikopterről is szórtak gyalázkodó röplapokat Orbán ellen.

Haszán Zoltán
Történelem