Jelenleg mindannyian szökésben vannak, és a rendőrség hajtóvadászatot indított az elfogásukra.
A magyar kormány hétpecsétes titokként őrzi a kínai hitelek részleteit. Az afrikai országok példájából azonban kiderül: Kína trükkös, titkolózó hitelező, és ez felvet néhány kérdést a magyar ügyleteket illetően is.
Nem ez az első alkalom, hogy az edzőt szexuális zaklatással vádolják.
Valószínűleg Etiópiából érkezett menekültek lehettek, akik útközben megfulladtak.
Kábítószer-birtoklás miatt került börtönbe tavalyelőtt, a Wagner-csoport innen szervezte be.
Hakainde Hichilema több mint egymillióval több szavazatot kapott, második fordulóra se lesz szükség.
1964 és 1991 között irányította az országot, gyakorlatilag abszolút hatalommal.
Az óriási vízzuhatag helyett csak kopár sziklák látszanak.
Mert valószínűleg csalók, akik a pénzedet akarják.
A 182 kilométeres út megépítése a tervek szerint 125 milliárd forintba kerül.
Hétfőn avatták őket, kedden már le is kellett szerelniük. Az ország nem áll készen rájuk.
Donald Trump tökéletes erkölcsi iránytű, mindig megbízhatóan a rossz irányba mutat.
A majom bolondozott, Maramba elsötétült.
Nem kell előre bejelenteniük, nem kell semmit bizonyítaniuk.
A rendőrség pénteken elfogta a gyanúsított A. Dávidot.