Hétfő hajnalban pedig lezajlott a legnagyobb orosz dróntámadás a háború kezdete óta, de az ukránok szerint csak minimális kárt tudtak okozni. Viszont beindult a fogolycsere.
Az ukrán újságíró, Viktorija Roscsina annak ellenére ment vissza az oroszok által megszállt ukrán régióba, hogy egyszer már elfogta az FSZB. Miután másodszor is elkapták, egy évet raboskodott. Bár úgy nézett ki, fogolycserével szabadulhat, már csak a holtteste érkezett vissza Ukrajnába.
Az orosz külügy szerint az ilyen követelések mögött kannibalisztikus ösztönök húzódnak meg.
Ez jelentősen akadályozhatja Trump béketervének előrehaladását.
Az orosz külügyminiszter a CBS amerikai tévének adott interjút.
Az amerikai elnök szerint az egész Barack Obama hibája.
2023 júniusa és 2024 májusa legalább 51 kínai állampolgár teljesített szerződéses katonai szolgálatot Moszkvában.
Zaporizzsja városát lőtték.
A Fehér Ház szerint az ukrán energetikai infrastruktúra védelmének legjobb módja az lenne, ha az ország erőművei amerikai tulajdonba kerülnének.
Úgy tekintenek rájuk, mint akik illegálisan tartózkodnak ott.
A hadifoglyok hazautazását a Kreml jelentette be Putyin és Trump tárgyalása után. Zelenszkij is megerősítette, hogy visszatért az ukrán fegyveres erők 175 katonája.
NATO-csapatok helyett kínai békefenntartókat akar Ukrajnába.
Hiába tartották az ukránok a frontvonalakat, a maradék is kell nekik.
Az ukrán légvédelem szerint az orosz hadsereg 92 Sahíd drónt és négy Iszkander rakétát vetett be.
A sérültek közül 60 embert kórházban kezelnek, 10-en súlyos állapotban vannak.