Arra a felvetésre, hogy Bécs – amiről Lázár János lesújtóan nyilatkozott – a felmérések szerint a világ egyik legélhetőbb városa, és Matolcsy szerint 2050-re szeretné Magyarország utolérni Ausztriát, Szijjártó azt mondta: nem szabad összekeverni „a szezont a fazonnal”.
Zeid Raad al-Husszein idézte a miniszterelnök beszédeit, amelyek pont ezt támasztják alá.
A dalai láma pedig azt mondta, Mianmar vezetése emlékezzen Buddhára, mert ő segített volna a rohingyáknak.
A mianmari biztonsági erők riasztó mértékben és súlyossággal lépnek fel a mianmari Arakán államban élő rohingya kisebbséggel szemben.
Az emberek nyelvén beszélő vezető ellen vizsgálatot indítanak az általa beismert gyilkosságok miatt.
Amiatt a beszéde miatt panaszolták be hivatalosan is Zeid Raad al-Huszeint, amiben Trump mellett már orosz kedvenceket, például Marine Le Pent, Nigel Farage-t és Orbán Viktort is bírálni merészelte.
Az emberi jogi főbiztos Orbánt vette a szájára. Ezután olyat kapott Szijjártótól, hogy nincs neki holnap.
ENSZ-főbiztos ez is, meg az is, olyan mindegy.
A magyar miniszterelnök és populista társai az aggódó emberekben szunnyadó félelmet táplálják.
A világszervezet emberi jogi főbiztosa szerint a bevándorlás hasznot hajt a fogadó országoknak és Európának sokkal több embert kellene beengednie.