Zuzana Čaputová

Ódor Lajos lehet Szlovákia új kormányfője

Heger és ügyvezető kormányának távozása után az elnöknő jelölhet szakértői kormányt. Május 15-én nevezi ki a kabinetet, az élére Ódort szánja.

Uj Péter
külföld

Lemondott a szlovák miniszterelnök

Eduard Heger december óta csak ügyvezető volt, de most ezt is feladta.

Czinkóczi Sándor
külföld

Érvénytelen a népszavazás Szlovákiában

Ettől még módosíthatják az alkotmányt. A magyarok lakta járásokban szavaztak legkevesebben.

Szurovecz Illés
külföld

Júniusig kell új kormányt választania Szlovákiának

Hivatalosan is leváltotta a miniszterelnököt Zuzana Čaputová köztársasági elnök.

Botos Tamás
külföld

Zuzana Caputova szlovák köztársasági elnök lehet a NATO-főtitkári poszt egyik esélyese

Legalábbis a New York Times szerint.

Bódog Bálint
külföld

Több ezren virrasztottak Pozsonyban a melegbár előtt elkövetett merénylet miatt

A 19 éves merénylő két férfit ölt meg. A tömegben ott volt a szlovák köztársasági és miniszterelnök is.

Horváth Bence
külföld

Rendkívüli állapotot vezetnek be a Sajó szennyezése miatt Szlovákiában

Miután kedden Zuzana Čaputová köztársasági elnök a helyszínre látogatott.

Botos Tamás
külföld

Robert Fico nem tett vallomást, a nyomozót, a bírót, a kormányt és az elnököt támadta, a jogállam végéről beszélt

A volt kormányfőt bűnszövetkezet létrehozásával és támogatásával, hivatali jogkörrel való visszaéléssel, valamint adótitok veszélyeztetésének ismételt elkövetésével gyanúsítják.

Herczeg Márk
külföld

Videóra vették, ahogy a GRU ügynöke megpróbál beszervezni egy embert Szlovákiában

A férfi be volt drótozva. „Az efféle aktivitás célja végeredményben Szlovákia belső stabilitásának és biztonságának gyengítése, ezért hatékonyan védekeznünk kell ellene” – mondta a szlovák elnök.

Herczeg Márk
külföld

Két nemzeti radikális és két liberális képviselő locsolta egymást vízzel a szlovák parlamentben

A szlovák-amerikai védelmi megállapodásról vitatkoznának a képviselők.

Sarkadi Zsolt
külföld

A szlovák elnök szerint fel kell készülni arra, hogy Oroszország ismét megtámadja Ukrajnát

Csehország közben ágyúlövedéket ajándékozott az ukrán hadseregnek.

Czinkóczi Sándor
háború

Szlovákiában durvul a kormányválság, de lassul a járvány

Csökken a pozitív tesztek aránya, és kevesebben halnak meg.

Czinkóczi Sándor
külföld

A szlovák államfő bírálja a Szputnyik V beszerzését

Eközben Csehországban is fontolgatják az orosz vakcina alkalmazását.

Mészáros Juli
járvány

A szlovák elnök szerint igazak a gyanúk, amikről Ján Kuciak írt

Három éve ölték meg az újságírót és a menyasszonyát.

Herczeg Márk
külföld

A szlovák elnök elítélte Navalnij megmérgezését

Közben a Kreml még nem látja okát annak, hogy bűnügyi nyomozás induljon a leghíresebb orosz ellenzéki megmérgezése miatt.

Herczeg Márk
külföld