Január elsején este hatkor Alekszandar Vucsics szerb elnök átadott egy új gázvezetéket, ami alapjaiban változtatja meg az energetikai kereskedelmet a térségben. A vezetékből októbertől Magyarországra is érkezik gáz, és ezzel új korszak kezdődik a hazai ellátásban is. Az új szakasz átadásával nagyon közel került Oroszország ahhoz, hogy befejezze az Ukrajnát elkerülő, és az egész térséget bekerítő, gázvezetékekből épülő gyűrűt.
Az új vezetéket most éppen Balkáni Áramlatnak nevezik, bár az elmúlt években Török Áramlatként hivatkoztak rá - és így írtunk róla eddig mi is. A változtatás fő oka, hogy az USA-ban törvény készül az építkezésben részt vevő cégek, cégvezetők és politikusok szankcionálására, csakhogy a törvény szintén Török Áramlatnak hívja a vezetéket, úgyhogy tekinthető balkáni furfangnak is az új neve, amivel talán a szankciókat akarták kicselezni.
A lényeg, hogy a vezetékkel először vált lehetségessé, hogy Oroszország déli irányból juttasson el földgázt Közép-Európába, szemben az eddig használt kelet-nyugati iránnyal. Az új vezetéken a gáz a Fekete-tenger alatt jut el Oroszországból Törökországba, és onnan megy Bulgárián át Szerbiába, onnan pedig kisebbik része Bosznia-Hercegovinába, illetve a szükséges hazai építkezések befejeztével a nagyobb része Magyarországra, és a tervek szerint innen Ausztriába. Mostanáig Ukrajna felől érkező gáz látta el Magyarországot, és Magyarországon keresztül Szerbiát és Boszniát is.
Az új vezeték építését Oroszország már bő 15 éve erőlteti. Nem piaci megfontolások álltak a terv mögött, hiszen a meglévő, Ukrajnán áthaladó vezetékek elégségesek voltak eddig is a térség ellátására, a csövek kapacitása nagyobb, mint amennyi gáz az utóbbi években keresztülment rajtuk. Politikai és konkurencia-kizárási okai voltak, hogy ebbe az óriási beruházásba belekezdtek.
A legfontosabb ok Ukrajna kikerülése.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?