"Péter megérezte a vérszagot, nálunk meg mindenki fogta a fejét, hogy fajultak idáig a dolgok" - emlékezett a visszalépési dráma utolsó pillanataira egy stábtag Karácsony Gergely kampányából.
"Még csak számolták az első forduló szavazatait, de már látszottak a trendek, már akkor mondtam, hogy szerintem Gergőnek vége van" - emlékezett a visszalépési dráma első pillanataira egy stábtag Márki-Zay Péter kampányából.
Csak e két emlékezés alapján úgy tűnhet, sima ügy volt, hogy Karácsony Gergely lépett vissza Márki-Zay Péter javára az előválasztás második fordulójára, de a helyzet korántsem volt ilyen egyszerű.
A visszalépésig vezető út tele volt fordulatokkal, amelyekben a két miniszterelnök-jelöltön kívül fontos szerep jutott a környezetükben lévőknek is. A két rivális kampánystábjának tagjaival beszélgetve rekonstruáltuk, hogy mi történt október első hetében, az előválasztás két fordulója között, és hogyan történhetett meg az, hogy a sokkal nagyobb tapasztalattal, több pénzzel kampányoló, és az első fordulóban több szavazatot szerző főpolgármester lépett végül vissza hódmezővásárhelyi kollégája javára.
Az alaphelyzethez képest a végeredmény mindenképpen meglepő volt: Karácsony Gergely komoly állami támogatást kapó pártokkal, rutinos, az országos politikában évtizedes tapasztalatokkal bíró csapattal és országos ismertséggel indult neki a megmérettetésnek. Nem utolsósorban Karácsonynak profi közvélemény-kutató és kampányelemzői múltja van.
A főpolgármester (és a csapata) a visszalépése óta azt terjeszti, hogy nem is akarta igazán a jelöltséget, unta a kampányt, nem is volt olyan fontos neki. Ez azonban inkább látszik utólagos korrekciónak. Hogy csak egy szálat emeljünk ki arról, hogy mennyire komolyan vette a készülődést: Karácsonyt elkezdték építeni nemzetközi szinten is, a nyáron Berlinben találkozott a szociáldemokrata és a zöld kancellár-jelöltekkel, szeptemberben pedig kétnapos nemzetközi politikai konferenciát szerveztek neki Budapestre komoly előadókkal. Túl a több százmillió forintot felemésztő előválasztási kampányán, ezek az ambiciózus kapcsolatépítések azt mutatják, hogy nemcsak az előválasztási, hanem a 2022-es győzelemre is komolyan készültek Karácsonyék. Az már reálisabbnak tűnik, hogy a kampány legvégére Karácsony személyes lelkesedése némileg csökkent, és a visszalépési vitát rosszul tűrte.
Márki-Zay Péter úgy készült fel a megmérettetésre, hogy a márciusi felmérések alapján az egyik fő problémája az volt, hogy azt sem tudták róla nagyon sokan, hogy kicsoda. Egy akkori felmérés szerint a lakosság 37 százaléka nem is hallott róla (Karácsony esetében ez az arány csak 3 százalék volt), és az ellenzéki elköteleződésű választók közül csak 11 százalék tervezte, hogy rá szavaz majd, miközben az indulását akkor még be sem jelentő (!) Karácsony támogatottsága ebben a körben 25 százalékos volt.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?