2021. június 10-én, este fél 8 után pár perccel megcsörrent Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének mobilja. Az igazságügyi miniszter helyettese hívta. A háromperces beszélgetés végén Völner Pál váratlan megjegyzést tett. Egy rokonára célzott, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen joghallgató.
Schadl György szoros munkakapcsolatban állt a tárcánál a végrehajtási területért felelős Völnerrel. Decemberben derült ki, hogy a nyomozók szerint összesen több mint 80 milliónyi kenőpénzt kapott Schadltól, hogy a minisztériumban lepapírozza a végrehajtókkal kapcsolatos kéréseket. A fenti beszélgetés első felében is aláírásokról egyeztettek.
Schadl színes figura: feleségével százmilliókat jövedelmező végrehajtói praxisaik vannak, de a végrehajtói kar vezetése mellett a Pécsi Tudományegyetemen polgári jogot is tanít. Miután Völnertől elköszönt, már hívta is a Pázmány polgári jogi karán oktató ismerősét, akinek a nevét Völner említette. Fogalma sem volt róla, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat hónapok óta lehallgatja. A nyomozati anyagban így foglalták össze a beszélgetésüket:
Letették, és Schadl visszahívta Völnert:
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?