„Az apokalipszis elmarad, mert meguntuk”

irodalom

Cikk ajándékozása

A cikkek megosztásához Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha még nincs ilyen előfizetésed, a Csomagok között válts most magadnak egyet. Ha már van, lépj be a fiókodba!

A fiatal férj lélegeztetőgépen a kórházban, a feleség esténként a telefonba mesél neki, hogy ne adja fel. Míg a férfi öntudatlanul fekszik, a nő segít anyósának és apósának becsatlakozni a legjobb barátaik temetésének online közvetítésébe. Esténként az ápolók felhívják, és ott hagyják a kihangosított telefont a férje feje mellett. Mesélés közben megpróbál mindig egyvalamire koncentrálni, „egyetlen valamire, hogy a többit elfelejthesse. Ma a barlangok ez a valami. Holnap talán Nina Simone lesz. Megint. Holnapután esetleg Ray bólogató feje, amikor olyasmiről beszélt, ami izgatta”.

Pontosan emlékszem, hol és mikor olvastam a haiti író, Edwidge Danticat novelláját, aminek végén kissé megilletődötten pislogtam körbe. 2021 áprilisa volt, a Westend éttermi zónája, ahova csak védettségi igazolvánnyal lehetett belépni, és csak evés közben lehetett levenni a maszkot. A kivételezettek akkor még bőven kisebbségben lévő kasztja, az oltottak közül két-három ember ült a jókora, kordonnal és biztonságiakkal elkerített részen. Minket kerülgettek a kevésbé szerencsések, akiknek nem jutott még oltás, és hazafelé igyekeztek az elviteles zacskóval.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!