A bulikultúra, ahogy azt mi ismerjük, tökéletes környezetet teremthet a zaklatáshoz: Ladies’ Night, vibráló fények, hétköznapi szexizmus, vagy a sötét kis sarkok, ahová már nem lát a térfigyelő kamera. Ismerős? A legtöbb zaklatás közterületen és szórakozóhelyeken éri a nőket, de ezt nem lehet mindig az alkohol és a generációs különbségek számlájára írni. A bántalmazás bizonyos formái olyan mélyen gyökereznek az intézményben, amit szórakozásnak hívunk - nem csak a férfiak, de a nők részéről is -, hogy nagyon sok mindennek kell változnia, hogy megszűnjenek a kéretlen érintések, a szexista viccek, az erőszakos italmeghívások és a catcalling, az éjszaka hétköznapi predátorai pedig végre megértsék: a nem az nem.
Riportalanyaink között egyaránt voltak vidéki és nagyvárosi környezetben élő, fiatal felnőtt lányok és nők, akik gyakran megfordulnak klubokban, koncerteken, vagy csak szeretnek néha nyugodtan meginni egy fröccsöt. Elmondásuk szerint mind rendszeresen kapnak kéretlen megjegyzéseket a külsejükre, az italuk szem elől tévesztése állandó szorongást okoz, de nem ismeretlen számukra a tánc közbeni dörgölőzés, alányúlás, a sötét utcán való félelem sem. „Jobb félni mint megijedni alapon szinte sosem fogadok el italmeghívást, a közeledések kilencven százalékát pedig azonnal elutasítom, főleg korábbi rossz tapasztalatok miatt”, mondja Aliz, amikor arról kérdezzük, mi az, amit gyakran tapasztal, amikor elmegy egy szórakozóhelyre.
„Szerintem alapvető dolog, hogy amikor az ember lánya megindul bulizni, nem bőszárú melegítőgatyát és nagymamapulcsit vesz fel, hanem szeret csinosan öltözni. De ezt magunkért tesszük, nem azért, hogy fogdossanak, hozzám dörgölőzzenek, minden buszmegállóban lekurvázzon valaki, vagy odajöjjön hozzám, hogy »Szia cica, van gazdád?«, és megpróbáljon meghívni valamire. Pedig ez is általános jelenség.”
Hogy mi számít zaklatásnak, arról mást mond a jog, a jogvédők és a társadalom. A legköznapibb megközelítés szerint bántalmazó magatartás az, aminek az elszenvedője azt érzi: átlépték az általa megszabott határokat. A zaklatás minden esetben a hatalomgyakorlásról és a kontrollról szól, ami egy bulihelyzetben könnyen tetten érhető, ha a másik úgy helyez ránk nyomást, hogy azt érezteti velünk: tartozunk neki valamivel. Ilyen például az italmeghívás. Aliz szerint
„ha meghívnak egy piára, rögtön tartozol nekik valamivel, legalábbis az ő szemükben. Ha okos lány vagy, és rögtön elutasítod, akkor büdös ribanc vagy, aki nem értékeli a jó srácokat. Ha reménykedsz, hogy végre egy kedves emberrel van dolgod, de egy ital után otthagynád, azt mondják, csak kihasználod a férfiakat. Ilyenkor nincs jó válasz”.
Az erőszakpiramis szerint a hétköznapi szexizmus, az áldozathibáztató gyakorlatok, a bulizni járó nőkről alkotott általános tévhiteink és a zaklatást övező szégyen vezet végül oda, hogy a klubokban látszólag kevésbé vannak határok - vagy csak nem veszünk róluk tudomást. Ahhoz, hogy ez változzon, fontos tudatosítanunk, hogy a bulizás nem járhat törvényszerűen fogdosással, az italmeghívás nem konszenzus, a kivágott pólóval pedig nem kéretlen megjegyzéseket veszünk magunkra.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?