A pápaválasztásnak világpolitikai tétjei vannak, a döntést belső ellentétek nehezítik

• Május 7-én kezdődik a konklávé, ahol 133 bíboros megválasztja a következő pápát. Ez egyszerre vallási, politikai és médiaesemény.
• Az elmúlt száz év tendenciái szerint 2-3 nap alatt döntés születhet, bár Ferenc pápa alaposan átalakította az „egyház hercegeinek” testületét.
• Nem igaz, hogy minden pápaválasztás végeredménye meglepetés, de fogadni tényleg nem érdemes rá.
• Nem csak a Szentlélek, hanem belső lobbik és külső politikai nyomások is alakítják az eredményt. A különböző törésvonalak pedig kirajzolják az egyház problématérképét.

Szent Libériusz 366-ban bekövetkezett halála után a hívei és az aktuális ellenpápa követői úgy vágtak neki a pápaválasztásnak, hogy két különböző római templomban barikádozták el magukat. Az egyik jelölt emberei egy ponton rárontottak a másik táborra, és a pápaválasztók százas nagyságrendben gyilkolták le egymást egy templomban. Végül a császár a híresen erőszakos I. Damáz mellé állt, akit a maga idejében, annak rendje és módja szerint, szentté is avattak. Az egyik pápaválasztási vérfürdő helyszíne az a basilica Liberii volt, amely a történészi konszenzus szerint azonos a mai Santa Maria Maggiore-templommal, ahová Ferenc pápát eltemették.

De nem csak a pápaválasztás ceremóniáiban, hanem a pápák örökségének ápolásában is előfordulnak kilengések. Vegyük példának VII. Istvánt, aki meglehetős ellenérzéseket táplálhatott elődje, a megboldogult Formúzusz pápa iránt, mert 897 januárjában az ún. hullazsinatra kiásatta annak bomlásnak indult testét, pápai díszbe öltöztette, és bíróság elé állította. Ahogy azt a Múlt-kor cikke felidézi, az ítélethozó zsinaton részt vett valamennyi bíboros, püspök és más egyházi előkelőség, valamint a császár, aki az egész színjátékot megrendelte. „Az ítélet természetesen nem is lehetett más, mint az, hogy Formózusz bűnös. A zsinat utólag eltávolította a hivatalából, valamennyi döntését megsemmisítették, és törölték a nevét a pápák jegyzékéből. A holttestről látványosan letépték a pápai díszt, valamint levágták az áldásosztásra használt három ujját is. Miután ezzel végeztek, Formózuszt végighurcolták Róma utcáin, majd földi maradványait a Teverébe hajították.”

Amikor a mögötte álló Spoletói Hercegség jelenléte meggyengült, a rómaiak fellázadtak István pápa ellen, börtönbe vetették, ahol néhány hónappal később megfojtották. A Múlt-kor összefoglalója szerint „az új pápa Romanusz lett, aki azzal szerezte meg magának a bíborosi testület támogatását, hogy elítélően nyilatkozott a hullazsinatról. Uralma kezdetén érvénytelenítette elődje valamennyi törvényét”, de később ő is a spoletói herceg oldalára állt. Ezért a római elkergették vagy meg is ölték, ez vitatott. A Szent Péter-bazilikában nyugszik, a folyóból kihalászott Formózusz mellett.

Régi módszerek, modern idők

Ilyen szintű izgalmakra talán most nem érdemes számítani. De azt sem gondolhatja senki komolyan, hogy mindenféle önös, ideológiai vagy egyenesen politikai érdekektől mentes volna a pápaválasztás folyamata. Vagy, hogy egy gyakori toposzt idézzek: hogy a Szentlélek mondja tollba a bíborosok szavazatait. A legszellemesebb ellenérvet erre egy bizonyos Joseph Ratzinger mondta, még pápává választása előtt:

sok olyan pápa volt, akit a Szentlélek biztosan nem választott volna.

A másik gyakran hallott, ájtatos szólam, hogy nem ildomos a következő pápa személyét találgatni. Hiszen amíg él a pápa, addig a haláláról szó se essék, és amint meghalt, köszöntsön reánk a gyász csendes időszaka. Ez, jó esetben, naiv badarság: a katolikus egyház sorsa a maga 1,4 milliárd hívével és a Vatikán számot tevő diplomáciai súlyával evidens közügy. És mivel a Vatikán abszolút monarchia, a katolikus hit tanításai és a világ egyik legkiterjedtebb intézményrendszere egyetlen ember irányítása alatt áll, aki ráadásul általában haláláig marad hatalomban. Hogy a túróba ne lehetne és kellene beszélni arról, milyen alternatívái vannak a katolikus egyház vezetésének?

Az más kérdés, és erről jóval kevesebb szó esik, hogy mennyire demokratikus ez a folyamat. Évezredes hagyomány, hogy a mára már milliárdos katolikus közösség sorsáról néhány tucat idősebb férfi dönt, hiszen a választásra jogosultak a 80 évnél fiatalabb bíborosok, vagyis azok az egyházi vezetők, legtöbbször püspökök, akiket a pápa saját hatáskörben kinevezett. A pápaválasztó bíborosok mintegy 80 százalékát (140-ből 110-et) Ferenc nevezte ki, ami nagyban meghatározza a választás kimenetelét, még ha nem is úgy, mint azt sokan elképzelik.

Kik döntenek?

Az elmúlt hetekben nehéz volt elkerülni a pápaválasztás esélyeseinek listáit. Ezek közül a becsületesebbek közölték a közhellyé koptatott tényt, hogy az ilyen toplisták a múltban nem bizonyultak teljesen megbízhatónak, hiszen sok ilyenen sem Ratzinger, sem Bergoglio nem szerepelt rajtuk. Azt viszont tévesen ismétli a végtelenségig szinte mindenki, ideológiai oldalaktól függetlenül, hogy János Pál, Benedek vagy Ferenc megválasztása hihetetlen meglepetés volt mindenkinek.