Ez a tizedik állam, ahol az állatvédelmi okokra hivatkozva szigorítanak.
Három állatot le kellett lőni, mert veszélyt jelentettek az emberekre.
A film 1975-ös megjelenése után fellendült a trófeavadászat.
A kisfiút kórházba szállították.
A mentőszolgálat számolt be az incidensről.
Ezzel akarják megállítani az úgynevezett „kölyökkutyagyárak” működését, egyben pedig ösztönözni az állatok örökbefogadását a menhelyekről.
Amikor meglátták a gazdájukat, maguktól visszasétáltak.
Az egyikük megsérült, de az állatok túl veszélyesek ahhoz, hogy a dolgozók a közelükbe menjenek.
A szállítással újabb megyéket is megfertőzhetnek.
Egyre ritkul ugyanis természetes táplálékuk, a tengeri fű.
Nem volt elég nyugtatószer, hogy elaltassák őket.
De ha a január 4-i érkezésükig nem alakul meg a kormány és nem dől el, ki fogja kifizetni az állomány kötelező egészégügyi ellenőrzését, a dán nyérctenyészeti ipari egyesület szerint vizsgálat hiányában az összes beérkező nyércet el kell altatni.
Albániában bevett szokás volt, hogy úgynevezett „éttermi medvéket” tartottak kis ketrecekben az éttermek és szállodák mellett, hogy ezzel csalogassák oda a turistákat. Mark volt az utolsó ilyen medve.
Egy kanadai portál rendes újságíróiban volt annyi becsület, hogy rákérdezzenek, hogy megy mostanában Darwin sora. (Spoiler: jól.)
Egy új törvényjavaslat értelmében az oroszlánok, tigrisek, leopárdok, gepárdok, jaguárok, pumák vagy e fajok bármelyik hibridjének tartása csak a vadvédelmi központokban, egyetemeken és minősített állatkertekben lenne lehetséges.