A 30 éves férfi többször is megsértette a KRESZ-t, a forgalommal szemben haladva vagy hirtelen sávváltásokkal próbált elmenekülni a rendőrök elől.
A médiavállalkozót és három társát a Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolta meg.
Az őrség parancsnoka először csak nevetett a történteken, később pedig bocsánatkérésre utasította a tisztet. Azt hitte, ennyivel el van rendezve az ügy.
A nőt a családi házuknál olyan súlyosan bántalmaztak, hogy a helyszínen életét vesztette.
A Muki becenevű férfi 2006-ban, 14 évesen ölt meg egy 18 éves lányt. Akkor 15 évet kapott, amit leült. Most 20 évre ítélték.
A lengyel hatóságok körözték gazdasági bűncselekmények miatt.
A férjét gyanúsítják a gyilkossággal.
Sajnos nem Ördög Nóra rabolt palackot, hanem egy ismeretlen veszprémi férfi.
A balástyai meccsen az edző egy kisebb tömegjelenetnek vetett így véget.
Első fokon egyikük három év fegyházbüntetést, másikuk két év börtönt kapott.
Úgynevezett célkörözési akciót tartott a rendőrség, összesen 27 körözött embert kaptak el. Volt, aki nyolcéves börtönbüntetése elől menekült, másvalaki az ágy alá bújt.
Mivel a leveleket meg sem kapta, nem tudta elvégezni a rá kiszabott 270 óra közmunkát, ezért 68 napra börtönbe küldték.
„A jelen helyzetben is kitartok a fiam mellett” – közölte a képviselő.
A férfit hivatali visszaéléssel is vádolják, mert a rendőrségi nyilvántartásban megnézett olyan iratokat is, amiket nem szabadott volna.
„Azért mentünk tovább, mert ez az ügy nemcsak rólunk, közvetlen sértettekről szól."