Délután három óráig 5 éve is többen mentek szavazni, mint 10 éve, most pedig még többen.
Öt éve egy gazdasági válságtól terhelt kontinens tartott egy unalmas választást. Most recseg-ropog az évtizedes európai politikai struktúra, pedig a szövetség úrrá lett égető gondjain.
A német kancellár szerint az EU alapvető értékei a demokrácia, a jogállam, a szólás és a vallás szabadsága, a sajtószabadság, az emberi jogok és az emberi méltóság iránti elkötelezettség.
Joseph Daul szerint „a nacionalista populisták sok tagállamban megerősödtek, és tönkre akarják tenni Európát, a baloldaliak marxista lózungokkal mozgósítanak, a zöldek agyon akarnak szabályozni mindent, Macron elnök pedig úgy akarja átépíteni az európai pártrendszert, hogy csak rá vagy a nacionalistákra lehessen szavazni”.
Nem találták a nevüket a névjegyzékben.
Legalábbis az Ipsos exit pollja szerint. Az új, győztesnek jósolt szélsőjobboldal csak a negyedik lett.
Bár a német külügyminiszter a jogállamiságról beszélt, Szijjártó Péter így reagált: teljesítettük a kötelezettségeinket, azaz megvédtük a határt.
Az EP-s etikai kódex alapján a képviselőknek be kell jelenteniük, ha külső forrásokból utaznak, illetve szállásra vagy megélhetésre kapnak költségtérítést.
Az Európai Bizottság létrehozta az Európai Unió tűzoltó légi járművekből álló első flottáját.
2013-ban a parlament törvényt fogadott el, ami szerint megszűnik minden olyan fennálló, határozatlan idejű vagy 2032 után lejáró haszonélvezeti jog, amit nem közeli hozzátartozók közötti szerződéssel alapítottak.
Az egyik legnagyobb tudományos Youtube-csatorna és a 444 animációs filmje arról, hogy mi a tét.
Milánóban tartott erődemonstrációt a nacionalista internacionálé, és kiderült: az új szélsőjobb egyik legkomolyabb fegyvere az ölelkezés és a szelfik. A mosolyok mögött viszont ott bújkál a hideg valóság.
A Corporate Europe Observatory megnézte, az erősödő bevándorlásellenes pártok mit mondanak, és közben hogyan segítik a nagy üzleteket, az erős külföldi szövetségeseiket vagy a leggazdagabb milliárdosokat. Pont a Fidesz az egyik legjobb példa a képmutatásra.
Az emberek harmada pedig háborút is el tud képzelni uniós országok között.