Részben a mostani, koronavírus-járvány miatti válsághoz hasonló esetleges jövőbeli járványokra való jobb felkészültség és hatékonyabb reagálás érdekben.
Az Európai Parlament kikényszerített némi szigort abban a rendszerben,ami alapján januártól el lehetne venni a demokráciát lábbal tipró kormányoktól a támogatási pénzeket. A mechanizmus azonban így is puhább lesz, mint ahogy azt az Európai Bizottság eredetileg javasolta.
Egy nemzetközi akció során találtak rá a gyermekkereskedőkre több országban.
Az október közepi EU-csúcson a magyar miniszterelnök vétóval fenyegetett egy Afrikával kötendő megállapodást, egyetlen szó miatt. A dán kormányfő volt a legharciasabb ellenfele. Végül Merkel oldotta fel a vitát.
A Szaharov-díj a Lukasenka ellen tüntető tömegé lett.
Reagált a magyar kormány az Európai Bizottság jogállamisági jelentésére. Sorosista kettős mérce - derül ki belőle.
Március vége és április eleje között 36 ezren haltak meg az unióban.
Egyik munkatársáról bebizonyosodott, hogy elkapta a vírust.
Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista megmérgezése miatt került hat ember és egy intézmény az EU szankciós listájára.
A tagállamok által szolgáltatott járványadatok alapján sorolják be őket különböző kategóriákba.
A klímacélok eléréséhez 1800 milliárd eurós keret áll rendelkezésre az EU-ban a következő hét évre.
A parlament sokkal szigorúbb feltételekhez kötné a pénzek elosztását, mint amit az unió soros elnöke javasol, pedig Orbánnak már az is elfogadhatatlan.
Közben a hatóságok olyan kisebb táborokat készülnek bezárni a szigeten, ahol épp a legsérülékenyebbek: kisgyerekes családok, nők, fogyatékos vagy LMBTQ emberek éltek.
A szabadságharcos kormány elfogadja a pénzt.
A főpolgármester és kilenc polgármester által szignózott nyílt levélben az áll, fontosnak tartják, hogy az ország és jelenlegi kormánya közötti különbségtétel ne csak az EU kommunikációjában, de a döntéseiben is érvényre jusson.