Az álláspontjuk szerint a kormánypárti törvénytervezet ellentmond az EU-s jognak, ezért az uniós szervek „nagy valószínűséggel kénytelenek lesznek kötelezettségszegési eljárást indítani”.
A román elnököt reagáltatták Orbán Viktor temesvári ötletére, nem tűnik annyira lelkesnek.
Készülnek a brexitre.
Mivel újabb aggodalmas jogszabályok születtek, és az igazságszolgáltatás függetlenségét fenyegetik.
Szimbolikus gesztusként a Budapestről elüldözött CEU épületében tartották meg első találkozójukat, ahol a szociális igazságosság, a jogállamiság és az emberi méltóság mellett is kiálltak.
Bizarr húzással úgy fogadták el az EU-csúcson a 30 éves tervet, hogy Lengyelország még júniusig időt kapott csatlakozni. Európa zöld csúcstechnológiával lenne a jövő szelíd óriása.
A miniszter szerint a kölcsönös bizalmon alapuló párbeszéd gyengült és a kioktató hangok felerősödtek.
Addig nem tanácsos globális stabil kriptopénzprojekteket működésbe léptetni, amíg nincs megoldás azok kockázataira.
Már az Európai Bizottság tervei sem tetszettek a kormánynak, de az új javaslat pár ponton még szűkösebb uniós támogatásokat jelentene.
Közben gazdák a Champs-Elysées sugárutat foglalták el, szénát szórva az egyik legelegánsabb étterem elé. Az alacsony felvásárlási árak és a túlszabályozottság ellen vonultak utcára.
A magyar kormány általános problémája az országjelentéssel: miért van benne szó korrupcióról, az igazságszolgáltatás helyzetéről, oktatásról, szociálpolitikáról, egészségügyről?
A frakciók koordinátorai kielégítőnek találták az írásbeli pótkérdésekre adott válaszait.
Ugyanakkor a magyar kormánnyal szemben semmiféle kritikát nem fogalmazott meg.
De magyarázkodnia kellett amiatt is, hogy Orbán Viktor a Türk Tanácsban felajánlotta a segítségét a biztos nevében.
Erdogan budapesti látogatása előtt egy nappal a magyar kormány még azt lebegtette Brüsszelben, hogy esetleg megvétózza a Törökország ellen kezdeményezett új szankciókat. A Spiegel információi szerint miután Erdogan elment, Budapest beadta a derekát.