Az EU éles megosztottsággal néz szembe, miután Lengyelországban és Magyarországon egyre erősebben korlátozzák a demokratikus szabadságjogokat. Ezzel a kihívással a következő német kormánynak is szembe kell néznie.
A miniszter szerint a nyugati államok ideológiáját mára „az államot foglyul ejtő, kötelező vallássá emelt neoliberális filozófia jellemzi”.
A Bizottság elnöke főleg a járványkezelésről és az EU előtt álló digitális és technológiai kihívásokról beszélt, de azért üzent azoknak az országoknak is, melyek mást gondolnak a jogállamiságról.
Közben egyre több fenyegetés éri az újságírókat, fokozódott az erőszak és a politikai megosztottság.
Ugyanakkor keresné a párbeszédet.
Nem vagyunk túl jó véleménnyel a kormányról az Eurobarométer felmérése szerint.
De Magyarország kiáll, szolidaritást vállal és már határozatot is hozott.
Mármint a külügyminiszter nem arra gondolt, hogy az EU-tag Magyarországon egy évtizede nincsenek nyílt, demokratikus viták, hanem a kettős mércére.
Pedig az Európai Bíróság már a nyáron erre kötelezte őket.
Nagyon durva vitái vannak a két kormánynak az EU-s intézményekkel, de két friss példa arra utal, hogy a pénzbüntetéstől már óvakodnak. Ha nekik kéne fizetniük, akkor gesztust tesznek a megegyezés felé.
Egy éve csalta el a választásokat a teljhatalmú elnök, Aljakszandr Lukasenka, aki azóta is terrorban tartja a lakosságot.
Ha az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezi az amerikai oltóanyagot, az EU szeptembertől megkaphatja az első dózisokat.
Ha egy másik országban indult nyomozásnak van magyar szála, a magyar hatóságok kötelesek együttműködni az Európai Ügyészséggel.
Ursula von der Leyen beosztotta az ünnepi ügyeleteket, és a Politcio úgy tudja, a magyar biztos nem volt elégedett a végeredménnyel.
El kell kerülni a kemény határt az Ír-szigeten, miközben meg kell őrizni az EU piacának egységét – közölte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős biztosa.