Agresszívan köszöntette a magyar vezetés az új német kormány beiktatását: Orbán Viktor nyílt sisakos küzdelem kezdetéről írt, a honvédelmi államtitkárnak a náci megszállás jutott eszébe. A berlini koalíciós szerződés EU-ról szóló fejezete kelthette ezt a hangulatot.
Egy látszólag apró, alig 300 millió dollárt érintő kereskedelmi háború egész Európa nagyhatalmi ambícióját összezavarhatja. A mostani történet jól mutatja, hogyan lehet egy kis konfliktusból is globális dilemma.
A KDNP elnöke szerint az európai progresszió vezetői nem képesek elfogadni, hogy a keresztények nem elnyomók, hanem elnyomottak.
Optimisták.
Mennek tovább a kötelezettségszegési eljárások. A Klubrádió és az európai elektronikus útdíjszedési zolgáltatók ügyében is üzent a Bizottság.
Magyarország az egyetlen EU-s tagállam, ami nem kapott meghívót Washingtontól.
Ki akarták mondatni, hogy a pénzbüntetés a demokrácia megsértéséért szembe megy az uniós alapszerződéssel. Úgy tűnik viszont, hogy átmegy a bíróságon a szankciós rendelet.
De a döntés meghozatala nemzeti hatáskörbe tartozik.
Az egyik az EU-s országok átoltottságát és halálozási arányát, a másik a lengyel megyék oltás előtti és oltás utáni halálozási adatait jeleníti meg.
Az új brüsszeli ajánlások szerint az EU-s tagországoknak már nem azt kell nézniük, hogy honnan érkezik az utas, hanem hogy van-e érvényes digitális igazolványa.
Rossz közbeszerzési szabályok, átláthatatlan vagyonkezelők, tétova ügyészség, az OLAF kéréseire nem reagáló NAV - többek között ezek a problémák szerepelnek abban a bizottsági levélben, amellyel útjára indították a mechanizmust, amivel megvonhatják az EU-s támogatásokat. Elvben akár közvetlenül a választás előtt is.
1400 letartóztatást terveznek egy év alatt.
A jogérvényesülésért felelős biztos két napon át tárgyalt Budapesten, de a legélesebb vitában nem ért el semmit a magyar kormánynál. Még itt volt, amikor brüsszeli kollégái bejelentették, hogy naponta kivethető pénzbüntetést kérnek a magyar kormány ellen. A Pegazus-ügyről és az EP feloszlatásáról szóló Orbán-tervről is kérdeztük a biztost.
Erről Törökországban beszélt. Magával vitte Szijjártó Pétert és Pintér Sándort is a Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács 5. ülésére. Közben a magyar és a török közmédia megállapodást írt alá.
Horvátországban, az Európai Ügyészségnek hála.