Hét hónap alatt így is 2443 milliárd forintos mínuszt termelt az állam.
Júliusban 4,1 százalékos volt az éves áremelkedés. Az üzemanyagok egy év alatt 6, egy hónap alatt 3,8 százalékkal drágultak.
Jöhet a balkáni terjeszkedés, miután visszatért a hatalomba a Pesten bujkáló Gruevszki pártja, a Fidesz szövetségese.
Négy hónapja arról beszélt a miniszterelnök, hogy a gazdasági miniszterek „jó állapotban vannak, megcsinálták a jókedvet”. És mi történt azóta?
Már rég nem magyar tulajdonban volt a cég.
Kormányhivatalokban, kormányablakokban vagy földhivatalokban dolgoznak és garantált bérminimumot kapnak, miközben sokuknak két-három diplomája is van.
Tovább szenved a magyar gazdaság húzóágazata.
A fideszes vezetés bukása után a kormány rendelettel elvonta a 19 milliárdos költségvetésből azt a 7 milliárdot, amit a város atomerőműtől kap iparűzési és ingatlanadóként.
Magyarország látványosan kezd leszakadni a régió többi országától.
Akkorát örvendezett a minisztériumi közlemény a kiskereskedelmi adatoknak, amit a valóság egyáltalán nem indokol.
Ezzel az összeggel és adatokkal a kormány sem lehet elégedett. A háztartások ugyanis nem épp úgy viselkednek, ahogy azt várták volna.
A cég Magyarországon nagyjából nyolcezer embernek ad munkát.
Eladási hullám terjed a világban, zuhannak a részvények, az olaj és a bitcoin árfolyama is.
A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmának megsértése miatt a Gazdasági Versenyhivatal 308 millió forintos bírságot szabott ki a légitársaságra.
„Higgyék el, amíg mi nem szólalunk fel, addig nem kell aggódni. Ha megint bejönne egy árstop, abból hamarabb lenne üzemanyaghiány, mint ebből” - mondta az ukrán tranzit felfüggesztéséről az MCC fesztiválján.