Éves szinten egy átlagbérből élő, gyerekeket nevelő pár akár kétmillió forintnál is többet nyerhet a miniszterelnök ajánlatával.
„150 ezer anyánként fognak haladni”, mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Sokkal pocsékabbul kezdte az idei évet a költségvetés, mint tavaly, ez pedig nem jó előjel. A 2024-es költségvetés is villámgyorsan omlott össze.
A tárca szerint „nagyon egyszerű” lesz az egész folyamat.
Olyanra se volt példa, hogy két egymást követő év visszaesést hozzon. Meglátszik az uniós pénzek hiánya, és az is, hogy az állam rengeteg beruházást elhalasztott a költségvetés megborulása miatt.
Arról nem beszélt, hogy mindezt miből finanszírozzák majd.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesületének elnöksége rendkívüli egyeztetést tartott a kormányfő szombati bejelentései után.
Az értesüléseket Orbán veje tagadta, az osztrák pénzintézet nem.
A miniszter elrendelte, hogy az online árfigyelő jobban figyeljen.
Öt és fél év telt el a vásárlás óta.
Nálunk 70 százalékkal olcsóbb.
Helyette viszont létrehozna egy olyat, ami csak a vámokkal és más külföldről érkező bevételekkel foglalkozna.
Így a tavaly októberben átadott sportakadémia több mint 50 milliárd forintba került.
Ebben a hónapban 480 milliárd forintot fognak kifizetni az inflációkövető állampapír-tulajdonosoknak.
A kiadott új építési engedélyek alapján idén sem várható, hogy meglódulnának a lakásépítések.