jog

Mégis kinek a halála?

Karsai Dániel alkotmányjogász kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán szólal fel azért, hogy maga dönthessen az élete végéről. Végrehajtott eseteken és felmerülő kérdéseken keresztül vesszük sorra, miért ilyen bonyolult az aktív életvégi döntés kérdése.

Solti Hanna
jog

Alkotmánybírósághoz fordul a TASZ a palesztinpárti tüntetések betiltása miatt

A jogvédő szervezet szerint a rendőrség döntése azt jelenti, hogy ma Magyarországon nincs lehetőség a palesztin civil áldozatok melletti szolidaritásból és a békéért tüntetni.

Czinkóczi Sándor
jog

Csintalan Sándor azt állítja, Novák Katalin kegyelmet ad a Hunnia-per maradék három elítéltjének

Ezt személyes találkozójukon mondta neki a köztársasági elnök.

Molnár Kristóf
jog

Az állam öt év alatt 6 milliárd forint kártérítést fizetett ki, két miniszteri biztos fogja feltárni, miért húzódnak el a perek

Répássy Róbert azt mondta, a helyzet elemzését a jövő év első felében tárnak a nyilvánosság elé, annak ismeretében akár törvénymódosítás is jöhet.

Herczeg Márk
jog

Hamarabb visszatérhet a politikába Budaházy György, ha a Fidesz megszavazza a Btk.-módosítást

Hamarabb lejárna mellékbüntetése, a közügyektől eltiltás.

Molnár Kristóf
jog

Karsai Dániel: Ez a kérdés, ha tetszik, ha nem, 8 milliárd ember ügye

A kormány arra kéri az Emberi Jogok Európai Bíróságát, nyilvánítsa elfogadhatatlannak a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Karsai Dániel kérelmét. Az életvégi döntésért küzdő alkotmányjogász szerint reális esélye van a győzelemre.

Rényi Pál Dániel
jog

Karsai Dániel: Reményt tud adni a reménytelenségben, hogy van lehetőség méltósággal elmenni

Karsai Dániel alkotmányjogásznál tavaly nyáron diagnosztizáltak gyógyíthatatlan betegséget, ALS-t. Novemberben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán készül pereskedni azért, hogy maga dönthessen az élete végéről.

Solti Hanna
interjú

A kormány visszavonja a vendégmunkástörvényt, új jogszabály jön

Addig a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló törvényt nem alkalmazzák – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Herczeg Márk
jog

3000 nap veszély: újabb fél év rendeleti kormányzás jöhet

Először a parlamentnek kell megszavaznia, hogy a kormány a parlament nélkül is hozhasson törvényeket.

Urfi Péter
jog

Karsai Dániel méltatlannak tartja, hogy tiszta fejjel nézze végig, ahogy cselekvőképtelen lesz

Az alkotmányjogásznak ALS-e van, ebben a betegségben szenvedett Stephen Hawking is. A strasbourgi bírósághoz fordult, hogy hagyják méltósággal meghalni. Úgy érzi, ebben az ügyben a sorstársait is képviseli.

Mészáros Juli
jog

Karsai Dániel alkotmányjogász a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul, hogy hagyják méltósággal meghalni

Halálos beteg, 2022-ben diagnosztizáltak nála ALS-t, azt a betegséget, amiben Stephen Hawking is szenvedett.

Mészáros Juli
jog

Ombudsman: A pedagógusok polgári engedetlensége nem a munkabeszüntetés törvényes eszköze

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala a péceli óvodapedagógusok tavaly októberi polgári engedetlenségi akcióját értékelte.

Herczeg Márk
jog

Elmarasztalta a strasbourgi bíróság a magyar államot két menekült jogsértő fogva tartása miatt

Egy afgán és egy algériai férfi ügyében, akiket hónapokig tartottak fogva, edig egy napig se kellett volna.

Molnár Kristóf
jog

Klímaváltozási mérföldkő lehet az ítélet, amiben tizenhat montanai fiatal legyőzte az államot

Az állam alkotmánya garantálja a tiszta és egészséges környezethez való jogot, és ezt kiterjeszti a fiatalokra is. Valahogy mégis minden esetben szembemegy az érdekeikkel.

Herczeg Márk
jog

Egy texasi bíró túl szigorúnak ítélte az abortusztiltást a kockázatos terhességeknél

Az állam főügyésze azonnal fellebbezett az ítélet ellen, ami szerint az orvosoknak meg kell engedni, hogy véget vessenek a nem biztonságos terhességeknek.

Herczeg Márk
jog