A tüntető tömegek nem kérnek a demokrácia leépítéséből, az oligarchák növekvő befolyásából, az orosz fenyegetés relativizálásából.
Mueller 12 évig vezette az FBI-t, majd különleges ügyészként azzal bízták meg, hogy vegye át az 2016-os választásokba való orosz beavatkozás ügyében folyó szövetségi nyomozást.
Az áradás okozta károk értéke meghaladhatja az egymilliárd dollárt.
Irán értesítette erről a Nemzeti Atomenergia-ügynökséget is.
A cég szerint 175 dollárig is emelkedhet az olajár. Jelenleg 106 dollár a Brent olaj jegyzése.
Ez azonban az Egyesült Államok háború költségének csak a töredéke: az első 12 nap 16,5 milliárd dollárba kerülhetett.
Irán február 28-i megtámadása óta ez volt a legerősebb jelzés az amerikai elnöktől a háború befejezésére.
Szándékosan félrevezető kijelentései jelentős kárt okoztak egyes befektetőknek.
Az alkotmánybíróság az azonos neműek házasságát is törvényesnek találta. Azt is kimondták, ez nem érinti az egyházi szabályozást, mert arról a hívek döntenek.
Robert Golob balközép-liberális kormánya nem túl népszerű, a kihívója és Orbán Viktor szövetségese, Janez Janša viszont nagyon megosztó, de így is az ő pártját tartották a választás esélyesének. Az utóbbi hetekben azonban folyamatosan csökken a különbség, ráadásul Janšát azzal vádolják, izraeli hírszerzőcéget küldött rá ellenfeleire.
Az Egyesült Államok elutasította az ajánlatot, de már az ajánlat ténye is pánikot keltett európai diplomaták körében.
Paolo Zampolli a New York Times szerint arra használta fel befolyását, hogy a folyamatban lévő gyerekelhelyezési perben előnyre tegyen szert volt élettársával szemben, akit ki is utasítottak az USA-ból.
Nicolás Maduro venezuelai elnököt is hasonló vádakra hivatkozta hurcolta el az Egyesült Államok.
A világon egyedülálló tudása van Ukrajnának ezen a téren, most a közel-keleti országoknak és az USÁ-nak értékesítenék a technológiát és a tapasztalatot.
Hol máshol, a saját közösségi média felületén kelt ki a szövetségesei ellen.