kultúra

62 évvel ezelőtt kitört a forradalom

Jó reggelt kívánok, október 23. van, az 1956-os forradalom emléknapja. Tisztelegjünk a nap előtt egy szép verssel!

Király András
KULTÚRA

Kovács István diplomafilmje nyerte el a közönségdíjat a luxemburgi CinEast filmfesztiválon

Az Ostrom című rövidfilm 1994-ben játszódik Szarajevóban.

Botos Tamás
KULTÚRA

A társulat tizede sem támogatta, mégis Kiss B. Attilát nevezte ki Kásler az Operettszínház élére

Mindennek helyt kíván adni, "olyan műfajnak is, amely még nem körvonalazódott, még nem született meg, megrendeljük, létrehozzuk"

Botos Tamás
KULTÚRA

Élőben lehet követni, ahogy restaurálják Rembrandt Éjjeli őrjáratát

Minden idők egyik leghíresebb festményén éveken át fognak dolgozni, de a teljes folyamat a helyszínen és neten is követhető lesz.

Horváth Bence
kultúra

Az ATV szerint leváltják a fideszes kultúrharcban leginkább támadott Prőhle Gergelyt

Állítólag Kásler Miklós döntött úgy, hogy Prőhle csak október végéig vezetheti a Petőfi Irodalmi múzeumot.

Haszán Zoltán
KULTÚRA

Donald Trump lett a Matilda nevű mesehős legújabb ellenfele

Roald Dahl könyvének kiadója kérte meg a briteket, válasszák ki, ma ki lenne a kislány főgonosz ellenfele. Nem Theresa May nyert.

Tbg
kultúra

Volt értelme a kultúrharcnak, máris elkészült a legjobb magyar történelmi film, Edvin Marton főszereplésével

A téma nem a pozsonyi csata vagy Trianon, hanem a közeljövő történelme: Edvin Marton a sok TAO-pénzből vesz egy űrkocsit, amivel leszáll a Holdon.

Szily László
KULTÚRA

A Fogarasi-havasok csúcsain nincs olyan jeges hangulat, amilyen a Nemzeti Atlasz bemutatóján volt az Akadémián

Leteszteltük Magyarország Nemzeti Atlaszát, ami olyan nehéz, hogy ha nem vigyázol, olvasás közben kezedet törheted és vörös farok helyett trianonozós piros-fehér-zöld fej is van benne.

Szily László
KULTÚRA

A régi könyv lett az új iPhone: megrohanták az ELTE könyvtárának ingyenes könyvosztását

Padlást sepert az ELTE, több százan tülekedtek az ingyen elvihető könyvekért. Még nem késő elindulni, de kérdés, megéri-e.

Horváth Bence
kultúra

Négymilliárdot ad a kormány a Balázs Péter vezette szolnoki színház renoválására

Senki sem marad az útszélén.

Botos Tamás
KULTÚRA

A Magyar Idők főszerkesztője kibökte, hogy az egész kultúrharc valójában egy Fideszen belüli dulakodás

Gajdics Ottó és a feljelentésekben utazó Szakács Árpád volt a CÖF vendége. Kiderült, hogy a kultúrharc egyáltalán nem áll le, és hogy jelenleg nincs vitakultúra Magyarországon. De lesz.

Horváth Bence
KULTÚRA

Indul a bakterház szobrot avattak Csepelen

Igen jól sikerült.

Botos Tamás
kultúra

A Csodálatos Mrs. Maisel az idei Emmy-gála nagy nyertese

Az Amazon vicces sorozata tényleg vicces, és remek korrajz is a késő ötvenes évek Amerikájáról, ahol még mindenki rácsodálkozott, ha egy nő beszél, pláne, ha még vicces is.

Király András
KULTÚRA

Kollégánk, Sarkadi Zsolt nyerte augusztusban a Minőségi Újságírásért díjat

A klímaváltozást alaposan körüljáró cikkét díjazták. Gratulálok, Zsolt!

Király András
KULTÚRA

Kásler Miklós magyar-orosz kulturális együttműködési egyezményt írt alá Moszkvában

A miniszter és az orosz kulturális tárca helyettes vezetője beszélt régészeti, archeogenetikai, eredetkutatási közös projektekről, ugyanis „a magyar őstörténet kötődik Oroszország déli területeihez, de az itt élő nemzetek szempontjából is nagyon lényegesek ezek a kutatások”.

Herczeg Márk
KULTÚRA