„Akasszátok fel az összes királyt, akasszátok fel az összes komcsit, égessétek el az összes papot, öljétek meg az összes férfit!” – szól a refrén.
Familiar Faces: Without You Watching Over Us
Miniszteri támogatásból vetíthetik a Kárpátia zenekar koncertfilmjét is.
A Magyar Telekom volt, Krisztina körúti székházának aulájában pedig egy 30 méteres, ezüstszínű felhőből 9 óriási aranyszínű oroszlán ugrik majd ki.
A német-orosz zongoraművész az utolsó billentyű leütése után összeesett, majd felállt és visszavonult.
E-mailben lehet jelentkezni, és nem kerül semmibe.
Van, ahol komolyan veszik a távolságtartást.
Minden nyolcadik intézménynek számolnia kell azzal is, hogy talán soha többé nem nyit ki.
Az 1969 óta futó japán sorozattal ez utoljára 1975-ben, az olajválságot követő gazdasági nehézségek idején fordult elő.
A forradalmárok annak idején azért záratták be az autós mozikat, mert ott szerintük a fiatal párok túl közel kerülhettek egymáshoz, pedig még nem voltak házasok.
Hat társulatnak egyetlen fillér sem jutott.
Virtuális kiállítás, közös online felolvasás és magányos dj-zés egy tetőteraszról: programajánló járvány idejére.
De a következő évadra hamarabb kezdik el árulni a jegyeket.
A kezdeményezés célja, hogy száz év múlva is látni lehessen, milyen volt a járvány idején élni, 2020-ban.
A Békeidő a dominancia és kiszolgáltatottság kérdését járja körül különböző emberi viszonyok segítségével.