A Harrods luxusáruház tavaly elhunyt egyiptomi tulajdonosát százötven nő vádolja szexuális zaklatással.
A zenész azután perelte be rágalmazásért Evan Rachel Woodot, hogy az 2021-ben szexuális erőszakkal vádolta meg, három másik nővel együtt.
Donald Trump leendő védelmi minisztere a hallgatásért fizetett egy nőnek, aki 2017-ben szexuális erőszakkal vádolta meg.
Orosz Anna szerint „itt lenne az ideje, hogy a Fidesz végre kiszálljon a nők magánéletéből és ne korlátozza tovább az emberi jogaikat és méltóságukat”.
Jelenleg harminc plusz húsz éves börtönbüntetését tölti nők és kiskorúak kizsákmányolása miatt. Hiába fellebbezett.
A producert már több mint százan vádolják szexuális erőszakkal és szexkereskedelemmel. Anyja szerint bár fia is „követett el hibákat a múltban”, az ellene felhozott vádak nem igazak.
Dawn Richard énekes az amerikai MTV zenei tehetségkutatója, a Making the Band egykori versenyzőjeként ismerte meg a rappert. Ő a nyolcadik, aki feljelentést tesz.
Magyar lányokról és nőkről készült lesifotók bukkantak fel a közelmúltban az internet egyik legerőszakosabb pornóoldalán. A Motherless-jelenség legsötétebb oldala az áldozatok kiszolgáltatottsága és magára hagyottsága: az érintett nők kiszolgáltatottak az elkövetőknek és az ügyben szinte tehetetlen rendszernek is.
A szélsőségesség-ellenes törvénycsomag a konzervatívokra történelmi vereséget mérő Munkáspárt egyik választási ígérete volt.
Ahol a nők normál körülmények között is hátrányban vannak, ott nem várható, hogy extrém helyzetben az egyenlőtlenség mérséklődjön. A karanténidőszak már megmutatott valamit abból, mi várhat a nőkre, ha a klímaváltozás felforgatja a társadalmat.
A katolikus pap évtizedekig Franciaország egyik legnépszerűbb embere volt, a hajléktalanok atyjaként vált ismertté. Tizenhét éve halt meg.
A Fidesz-közeli propagandalabor arca emberi és női méltóságában alázza a Momentum politikusát, mert a párt nem érte el az EP-be való bejutáshoz szükséges küszöböt a júniusi választásokon.
Egy nőjogi aktivistát azután tartóztattak le, hogy részt vett egy tálibok elleni tüntetésen, majd miután kiengedték a börtönből, elmenekült Afganisztánból és többször is felszólalt a rezsim ellen. A róla készült videót ennek hatására, zsarolásként küldték el neki.
Az Oroszországhoz tartozó, túlnyomórészt muszlimok lakta köztársaságban civileket, rendőröket és egy papot gyilkoltak meg összehangolt merényletekben. Egy támadó nikábban próbált elmenekülni a helyszínről.
Ötven év után. Eközben a kelet-európai országok aggódva figyelik, náluk vajon mikor jön a lengyelekéhez hasonló abortusztilalom.