tech

Idén érkezik a Nintendo új konzolja, a Switch 2

Bevált recepten ne változtass: ugyanúgy hordozható marad az új játékgép, cserébe viszont nagyobb és slankabb lesz az elődjénél.

Kiss Bence
TECH

Trump egyik első intézkedése a TikTok megmentése lehet

Felfüggesztené a kínai app betiltásáról szóló törvényt.

Czinkóczi Sándor
TECH

Trump életében először igazán vicceset posztolt, leleplezve, hogy miről sutyorogtak olyan vidáman Obamával Carter temetésén

MI-s hanggenerátor segítségével készült a vicces videó, amiben Obama jól beszól Bidennek és Kamala Harrisnek, Trump meg golfozni hívja.

Szily László
TECH

Litera: A mesterséges intelligencia írásai még nem vehetik fel a versenyt a magyar kritikusokéival

Nem feltételezték, hogy bárki csalni akart volna egy kritikapályázaton. Mégis két olyan versenymű érkezett, amiket AI írhatott. A következő körből kizárják a gépi szerzőket.

Szily László
TECH

Simán megjelent egy mesterséges intelligencia által írt kritika a Litera pályázatán, Kemény Zsófi büszkén megosztotta

Itt az első magyar irodalmi AI-botrány. Az AI-kritikus álneve: Tőkés Barbara. A megbírált regény szerzőjét, Kemény Zsófit nem zavarta, hogy a bugyuta MI olyanokat idézett a könyvéből, amik nem szerepeltek benne.

Szily László
TECH

A Meta felfüggeszti a tényellenőrző programját az Egyesült Államokban, helyette a felhasználók tényellenőrködhetnek majd

Egy hasonló felületen, mint az X.

Fődi Kitti
TECH

Megrongálta a kőszegszerdahelyi adótornyot a karácsonyi vihar, az Alpokalja több településén nincs telefon és internet

A kiesés csak a Magyar Telekom ügyfeleit érinti.

Molnár Kristóf
TECH

Sokaknál nem megy a Facebook, a Threads, a Whatsapp és az Instagram

Ne lepődj meg, ha nem tudsz belépni, vagy eltűnt mindened!

Szily László
TECH

Zuckerberg elment Trumphoz Mar-a-Lagóba

A Meta vezérigazgatója támogatásáról és együttműködéséről biztosította a hónap elején újraválasztott amerikai elnököt. Bár Trump tanácsadója szerint Zuckerbergnek „megvannak a maga üzleti érdekei”.

Solti Hanna
TECH

Betiltja a szépítő filterek használatát a 18 éven aluliak számára a TikTok

A kutyaorrok és nyuszifülek viszont maradnak.

Molnár Kristóf
TECH

Arra kényszerítenék a Google-t, hogy adja el a Chrome böngészőt

Az amerikai igazságügyi minisztérium így csökkentené a vállalat piaci fölényét.

Benics Márk
TECH

Beperlik a francia kiadók az X-et, mert ingyen használta a tartalmaikat

Összefogtak Elon Musk ellen.

Czinkóczi Sándor
TECH

Olyan telefonszámról reklámozzák a S.E.R.E.G. tévésorozatot, amiről a Nemzeti Közművek, Karácsony, a Fidesz, Dobrev és online csalók is küldtek korábban SMS-t

Hogy lehet ez? Bár csalók is használják, ez egy népszerű és legális szolgáltatás árnyoldala miatt van.

Szily László
TECH

Megint levont pénzt magyar felhasználók bankkártyáiról az Apple

A probléma a korábbival ellentétben nem csak a magyar felhasználókat érinti, hanem 20 ország kártyabirtokosait.

Benics Márk
TECH

Annyi áram kell a Microsoft mesterséges intelligenciájának, hogy visszakapcsoltak a hálózatra egy atomerőművet

Arról a Three Mile Island atomerőműről van szó, amely egyik reaktorában 1979-ben a legsúlyosabb amerikai atombaleset történt.

Haász János
TECH