A legfelső bíróságtól várják, hogy kimondja a veszélyeztetett nagymacskák védelmét.
Egy földcsuszamlás elzárta a Fraser folyót.
Az egymás követő aszályok miatt a német erdők hamarosan nagyon másként fognak kinézni, mint ahogy eddig.
Nagyot fordult a homo sapiensszel a világ: sokkal korábban elhagyta Afrikát, mint eddig hittük.
A múlt héten a vihar leverte a Kunpeszér mellett fészkelő parlagisas-pár fészkét, és ugyan a két fióka nem sérült meg, a kondíciójukon jól látszott, hogy a szülők már nem etetik őket.
Eddig kerülték az emberek által gyakran látogatott helyeket, de a támadás helyszíne egy frissen kaszált, bálákkal teli, körbekerített, karbantartott legelő a település belterületétől alig 80 méterre, az erdő szélén.
A Nemzetközi Űrállomásról.
„A nagy meleg biztos közrejátszott, a víz hőmérséklete már reggel huszonhét fokos volt.”
Gombát szedni indult, de eltévedt, keresőcsapat indult utána.
A sárga repce és a kék facélia nemkülönben.
Az Ausztráliában talált Fusarium oxysporum a környezetében lévő részecskékkel való kölcsönhatás során aranyozza be a gombafonalait.
A havasi mormotát vizsgálták, és kiderült: a genetikai sokszínűségét a jégkorszakhoz köthető klímaesemények során veszítette el, és azóta képtelen volt visszaállítani azt.
Ott él az afrikai elefántok közel egyharmada.
Majmok...
A napi 5000 turista szinte teljesen tönkretette a thai sziget körüli vizek élővilágát.