Még ennél is rosszabb.
Amiért most 580 ezer forintot kell adni átszámítva, az közel 900 ezerbe is kerülhet.
A behatolók a gyep lezúzása után palesztin zászlókat tűztek a lyukakba.
A cég vezérigazgatója, Tim Cook pár napja találkozott Donald Trumppal.
A 1984-es Macintosh-t hirdető reklámot jogsértés miatt egyébként levették a tévéképernyőkről.
Arra utalnak a jelek, hogy a mobiltelefonos kompromittálás túlmutat az olyan, értékesebb célpontokon, mint a politikusok és aktivisták, és úgy tűnik, a társadalom széles rétegeit érinti a megfigyelés.
170 millió amerikai felhasználó maradt napi TikTok-betevő nélkül a hatályba lépő tiltás miatt. Óriási politikai felelősségtologatás megy, Trumpnál lesz a megoldás.
Szerinte ugyanis szörnyű dolgot szabadított az emberiségre azzal, hogy feltalálta az iPhone-t.
Benézett.
Úgy tűnik, vége az érintőképernyők és érintőgombok hosszú éveken át tartó egyeduralmának, a fontos gyártók sorra veszik elő a jól bevált fizikai gombokat, az autóiparban az új biztonsági előírások is efelé visznek. Az amerikai sajtó szerint egyenesen divatforduló van: már a gomb a luxus, és a képernyő a bóvli.
A probléma a korábbival ellentétben nem csak a magyar felhasználókat érinti, hanem 20 ország kártyabirtokosait.
A Google-nek 2,42 milliárd eurót, a Apple-nek 13 milliárd eurót kell fizetnie.
Dzsentrifikáció élőben: a II. János Pál Pápa téren mutatja be az új iPhone mesterséges intelligenciával működő szövegíró funkcióit a kaliforniai óriáscég.
A büntetés mikéntjéről még nem döntött az ügyben eljáró amerikai bíró.
Az Apple Weather alkalmazás télen nagyon megbízhatóan jósolja meg a várható időjárást, de nyáron ez valamiért nem jön össze, különösen ha esőről, viharról van szó. Meteorológus szakemberek segítségével megpróbáltuk kinyomozni, hogy mi lehet ennek az oka.