Bíró László

Visszalépett az előválasztástól Bíró László

Úgy döntött, „meghozza azt az áldozatot”, amiről úgy érzi, hogy „megköveteli a haza”.

Szász Zsófi
POLITIKA

Bíró Lászlót indítja a Jobbik a Borsod megyei előválasztáson

Tavaly őt támogatta az ellenzék a fideszes Koncz Zsófiával szemben, de végül kikapott.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Hadházy: Az ellenzék alapvető érdeke, hogy azt üzenjük, mi máshogy fogjuk a korrupciót kezelni, mint a Fidesz

A független képviselő szerint most nem fogják Mari néni macskáját is beszavazni a parlamentbe.

Szily László
politika

A Mazsihisz válasza Orbánnak: „Fontos, hogy egyik versengő erő se tudjon minket politikai céljaira használni”

Heisler András elnök azt írta, a Jobbikkal a vállalhatatlan múltja miatt deklaráltan nincs kapcsolatuk, és ezen a helyzeten nem is terveznek változtatni, ezt már sokszor kinyilvánították.

Herczeg Márk
POLITIKA

Mégis megemlítették a kormánymédiában Bíró László 50 milliós állami támogatását

A Magyar Nemzet szeptember 12-én megírta, nem vettem észre, elnézést!

Szily László
ÉLET

Mandiner: Orbán szerint Heisler András a felelős Bíró László-ügyben

A kormánymédia szerint Orbán gyengének tartja a Mazsihisz reakcióját a judapestező jelöltre, és szerinte meginoghat a szervezet hitelessége.

plankog
politika

Bebukott, jószándékú vállalkozás vagy Voldemort-mintájú EU-pénzlehúzás volt a borsodi ellenzéki jelölt varrodája?

Egy Ózd melletti kis falu varrodája miatt fideszesezik egymást az ellenzéki pártok. Bíró László tehetős vállalkozóként összeállt néhány ismerősével, hogy kihasználják a hátrányos helyzetűeknek szánt uniós pályázatot. Ettől még adhattak volna munkát szegényeknek, de a projekt egy után bedőlt.

Szily László, Czinkóczi Sándor
gazdaság

Karácsony: Lényegében nincs információáramlás a kormány és az önkormányzatok között a járvány ügyében

A főváros „levelező tagozaton van” Müller Cecíliával, nincs érdemi egyeztetés a fontos kérdésekben.

Szász Zsófi
belföld

Jobban mozgósított a Fidesz, mint a teljes ellenzék Borsodban

Az időközi választáson jobb eredményt ért el a Fidesz jelöltje most, mint 2018-ban, az ellenzéki jelölt pedig valamivel rosszabbat, mint a három ellenzéki együttvéve. Ugyanakkor most sokkal jobban meg lehetett szorongatni a kormánypárt jelöltjét.

Magyari Péter
politika

Jakab Péter: Krumplikirály van Magyarországon, ma koronáztuk meg

Sem Jakab Péter, sem a DK-s Varju László nem mondta ki vasárnap, hogy Bíró Lászlóval, mint jelölttel bármi gond lett volna az elvesztett borsodi időközin, szerintük az erős fideszes ellenszél miatt bukott az ellenzéki jelölt. Az ellenzéki vezetők szerint az összefogásnak továbbra sincs alternatívája.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Bíró László vezet Tiszaújvárosban

Szoros eredmény lesz, 61,82 százalékos feldolgozottságnál alig 400 szavazat az előny.

Uj Péter
POLITIKA
Videó

Fekete-Győr: Többször volt már itt láncszavazás vagy buszoztatás, de az én jelenlétem elrettentő hatású lehet

A Momentum elnöke szavazatszámláló a borsodi időközin, hajnalban már le is filmezett néhány kisbuszt.

Sarkadi Zsolt, Halász Júlia
POLITIKA

„Lesz olyan 2000-2500 cigány, akik elmennek szavazni, de sajnos nem rám”

A borsodi időközin elinduló Váradi Gábor tudja, hogy nincs érdemi esélye a győzelemre, de szerinte sem a fideszes Koncz Zsófia, sem az összellenzéki támogatással induló Bíró László nem képviseli a helyi cigányokat és a szegényeket.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA
Videó

Itt dől el a fideszes kétharmad sorsa

A jobbikos Bíró László antiszemita Facebook-kommentjein edződik az ellenzéki összefogás a borsodi időközi választáson, ahol, ha sikerül megverni a fideszes Koncz Zsófiát, ugrik a kormánypártok alkotmányozó többsége.

Sarkadi Zsolt, Halász Júlia
video

Elkezdték írni a közös programot az ellenzéki pártok 2022-re

A pártelnökök tegnap megalapították a programíró bizottságot.

Szász Zsófi
választás