Így állítanák vissza a tanárok tekintélyét.
Nincs más a magyar belpolitikában, akit annyiszor vertek volna meg, mint Gyurcsány Ferencet. Nemrég még másfél millió szavazóra számított a DK elnöke, most 360 ezerrel kellett beérnie. Nagypártból lett kispártból még soha nem lett újra nagypárt, szép kihívás előtt állnak a szociáldemokrata hazafiak.
Volt polgármester, akinek sikerült harmadiknak lennie, és olyan is, aki alig tudott több szavazatot szerezni, mint a szexhajón lefilmezett elődje, mégis kikapott, mások fideszes belharcokban estek el. Az önkormányzati választás legnagyobb bukásai.
Orbán Viktor után Mark Rutte van legrégebb óta hatalmon az Európai Unióban.
Erre jutott az alsóházi bizottság, a már a képviselői mandátumáról is lemondott exkormányfő politikai karrierjének ezzel bizonyára vége van.
Az állami tévében jelentették be, hogy Ibrahim Traore parancsnok lett az ország új katonai vezetője, aki felfüggesztette az alkotmányt és az eddigi, átmeneti vezetésről szóló alapokmányt.
A kamateredmény romlása miatt.
A miniszterelnök büszke mindarra, amit a 100 nap kormányzás alatt elértek.
Reagált a DK volt miniszterelnök-jelöltje a szerdán bejelentett rezsicsökkentés korlátozására.
A Jobbik elnöke a kudarc után videóüzenetben szállt bele az ellenzék miniszterelnök-jelöltjébe.
„Nehéz idők jönnek” – mondta a kudarc után a miniszterelnök-jelölt, aki mögött ott állt a családja, de senki sem az ellenzéki összefogásból.
A vádlott azt mondta a bíróságon, hogy felismerte a tette súlyát és sajnálja a történteket.
Zoran Zaev szerint lemondása miatt nincs szükség előrehozott választásra, a kormánykoalíció anélkül is találhat új miniszterelnököt.
A táblát feltartó, sárga esőkabátos nő a tömeges bukás után eltűnt a tömegben.
Az volt a táblájára írva, hogy „Nagyi és nagypapi”.